Zeneiskolai tehetségek hangversenye a várban
Tehetséges zeneiskolai növendékek hangversenyét hallgathatták meg az érdeklődők az elmúlt héten Thury-vár rendezvénytermében. A fiatalok fúvós, pengetős és húros hangszereken mutatkoztak be a várpalotai közönség előtt. Könnyedebb tételek éppúgy felcsendültek, mint nehéz, virtuóz darabok.
– Fellépő növendékeink mindegyike kitartó szorgalom és rengeteg befektetett munka, sok-sok gyakorlás útján jutottak el a mai hangversenyen való részvételhez. A tanév végéhez közeledve ünnep és elismerés ez a koncert pedagógusoknak, a növendékeknek és a szülőknek egyaránt. A ma hallható produkciók nem valósulhattak volna meg e hármas kötelék szoros együttműködése nélkül. A különböző hangszeres versenyeken elért eredményeink pedig olyan megerősítések, melyre nemcsak e hármas kötelék, hanem az intézmény és a város is büszkén tekinthet – mondta el köszöntőjében Obuczki Katalin Csilla, a várpalotai zeneiskola tanára, az est házigazdája.
A hangverseny bemutatkozott a közönségnek Sárai Kata, aki a Zeneiskolások VII. Regionális Furulyaversenyén, Székesfehérváron nyert kiemelt arany minősítést. Láng-Miticzky Panna, aki a Szanyi Irma Zongoraversenyen Székesfehérváron és a Lantos Magda Regionális Zongoraversenyen Veszprémben ezüst fokozatot szerzett. Hédl Zoltán, aki a Regionális Rézfúvós Fesztiválon Tatabányán a rézfúvós kvartettel együtt bronz minősítést kapott. Rosta Roberta, aki a Szanyi Irma Zongoraversenyen Székesfehérváron és Lantos Magda Regionális Zongoraversenyen Veszprémben bronz fokozatot nyert.
Sütő Emese, aki a Sistrum Zenei Versenyen Szombathelyen ezüst minősítést kapott. Vaczula Luca, aki a XIII. Veszprém Vármegyei Fafúvós Találkozón Várpalotán ezüst minősítést nyert. Ujvári Teodor, a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium gitár szakos tanulója, valamint az ugyanott fuvola szakon pallérozódó Kemény Kamilla Mária. Horváth Johanna, a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium hegedű szakos növendéke, valamint Rotter Dávid, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium tanulója.