XIX. Szindbád vacsora – Irodalom és gasztronómia mesterfokon
A humort sem nélkülöző irodalmi műsort és a különleges étkek mellett Thury György kapitány is bemutatkozott a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Szindbád vacsorán, amelynek idén is a Thury-vár lovagterme adott otthont.
Húsz esztendővel ezelőtt, 1998-ban indult útjára városunkban a szép hagyomány, hogy minden év októberében, Krúdy Gyula születésnapjához igazodva finom ételekkel, kötetlen beszélgetéssel és munkásságának egy-egy apró szeletének felidézésével tisztelegnek a prózaírás mestere előtt a városi könyvtár munkatársai. Idén nem kevesebb, mint 88 teríték várta a Thury-vár lovagtermében helyet foglaló vendégeket pénteken a XIX. Szindbád vacsorán, ahol a Krúdy ízlésének megfelelően különleges, gondosan összeválogatott vacsoramenüt a Két Bagoly Fogadó biztosította.
A jó hangulatú est irodalmi házigazdája Pócsik József, a Bartos iskola igazgatója volt, aki egyben Krúdy Gyula író megszemélyesítőjeként is ismernek városunkban. Meglepetésként egy bohózattal is megörvendeztették a vendégeket a kifejezetten erre az alkalomra alakult irodalmi színpad tagjai, akik között ott volt Éltető Erzsébet, Pócsik Evelin, Budai László könyvtárigazgató és Sándor Tamás aljegyző is. Az esten tiszteletét tette Thury György kapitány is, aki az író párbajairól mesélt humoros történeteket.
– Ez alkalommal rendhagyó meglepetéssel is készültünk, a Krúdy-emlékév tiszteletére a Szindbád vacsora vendégei mindannyian kaptak egy-egy erre az alkalomra készült képeslapot, amelyeken korabeli képek láthatóak Várpalotáról. További különlegessége volt az estének, hogy bemutatkozott a közönségnek Thury György várkapitány, akit a Diadal napja történelmi várjátékokról már jól ismert Oláh Tibor személyesített meg ezúttal is. Krúdy Gyulához is köthető párbajokról mesélt, hiszen az írásaiban is fellehetőek ilyen elemek, illetve tudjuk, hogy ő maga is párbajozott. Ezeket a sztorikat fűzte egybe Oláh Tibor, s osztotta meg a vacsora vendégseregével – mondta el kérdésünkre Budai László, majd hozzátette, Fülöp Nándorné Zsuzsa asszony, a Két Bagoly Fogadó vezetője mindig nagy szakértelemmel állítja össze a vacsora fogásait, kollégáival ezúttal is különleges ételsort szervíroztak a vendégeknek.
Eszterházy módra készült tányérhús, ököruszály leves, vörösborban rotyogtatott kakasragu éppúgy szerepelt az étlapon, mint a Szindbád fenséges étke névre elkeresztelt finomság. Ez utóbbi egyébként pirított csirkemájjal töltött baconos szűzérméket takart gombapaprikással locsolva, szélesmetélttel tálalva.
– Azt is tudjuk, hogy Krúdy szeretett cigányzenére mulatni, a kiváló muzsikát idén is Mihók István prímás és zenekara szolgáltatta a lovagteremben. Nagy szerencsénk, hogy Várpalotán van egy ilyen kvalitású zenekar, akik évek óta partnereink a Szindbád vacsorák megvalósításában – emelte ki Budai László.