Wolfsbergi vendég
Egy nemzetközi oktatási konferencia előkészítése miatt érkezett a hét elején városunkba Norbert Aichholzer, a wolfsbergi székhelyű EcoMEDIAeuropa nemzetközi oktatási szervezet elnöke, a testvérvárosunkban működő szakiskola Igazgatója, aki Campanari-Talabér Márta polgármesterrel, valamint a helyi középiskolák vezetőivel is tárgyalt.

Norbert Aichholzer és Campanari-Talabér Márta a várpalotai polgármesteri hivatalban
A tervek szerint ugyanis 2023.szeptember 25-e és 29-e között a várpalotai Thury-vár ad otthont a nemzetközi EcoMEDIA konferenciának, melynek fő témáját a digitális oktatás jövőbeli lehetőségei adják majd. Borbásné Gazdag Gabriellától, a várpalotai önkormányzat nemzetközi kapcsolatokért felelős referensétől megtudtuk, ezt a nemzetközi tanácskozást minden évben megrendezik Európa valamely országában, a rendezvényre 25 nemzet képviselőit várják.
A várpalotai konferencia a tervek szerint az Erasmus pályázati alap támogatásával valósul majd meg. Norbert Aichholzer várpalotai látogatása a szakmai rendezvény szervezésének fontos előkészítő mozzanata volt.
Az EcoMEDIAeuropa nemzetközi oktatási szervezet elnökét hétfőn irodájában fogadta Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere. Norbert Aichholzer ezt követően Hajdu Istvánnal, a PSZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatójával, valamint Dobos Tamással, a Thuri György Gimnázium igazgatójával intézményvezetőjével folytatott szakmai megbeszélést.