Visszavonhatatlanul lezárult a gyermekkoruk
Szombaton a PSZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium végzős diákjai is elbúcsúztak iskolájuktól, tanáraiktól és társaiktól. Az ünnepséget az elmúlt évhez hasonlóan a Thury-vár előtti megújult téren, több száz vendég előtt tartották. Idén 10 osztály összesen 187 diákja köszönt el a Faller középiskolától. Közülük mintegy nyolcvan tanuló érettségi előtt áll, közel hatvan fiatal szakmai, s közel ugyanennyien technikusi vizsgát tesznek.
Virágba borult folyosókon vonultak végig a PSZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium végzősei az utolsó csengetést követően. Majd innen a ballagási ünnepség helyszínén, a Thury-vár előtti téren sorakoztak fel, ahol szülők, rokonok és ismerősök várták őket.
Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere köszöntőjében úgy fogalmazott, ellentétben az ötvenes évekkel, amikor legfeljebb csak a gondolatokban és fejekben lehetett szabadság, vagy a kilencvenes évekkel, ahol az anyagi lehetőségek szabtak korlátokat a világ tágabb megismerésének, ma egy tizen- vagy huszonéves fiatal valóban úgy érezheti, hogy övé a világ, s szabadon járhat-kelhet benne. Arról is dönthet, hogy hol képezze magát tovább, akár hazáján kívül is. Ám ahhoz, hogy a világ valakié lehessen, legelőször is tudásra, elszántságra, szorgalomra és kitartásra van szükség.
– Olyan jó iskolában lehet szert tenni a tudásra, mint például a PSZC Faller Jenő Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, ami folyamatosan fejlődik, alkalmazkodik az állandóan változó világhoz. Olyan szakembereket képez, akik aztán képesek megállni a helyüket bárhová is viszi őket az élet. Mi annak örülünk, ha ezt Magyarországon és egyre inkább Várpalotán teszik – mondta el Campanari-Talabér Márta.
– A jövő részleteiről gondolkodni ma még nem biztos, hogy érdemes, hiszen a jövő útjai kifürkészhetetlenek– emelte ki a szakképző intézmény igazgatója a végzősökhöz intézett útra bocsátó beszédében. Hajdu István arra kérte a ballagókat, hogy mindig legyenek inkább felkészültek a változásra. Mint fogalmazott, ennek megfelelő kihasználása lehet ugyanis a sikeres jövő záloga. Majd utalva a nagybetűs életbe való kilépés első erőpróbáját jelentő közeledő vizsgákra, arra emlékeztette a ballagókat, hogy a gyermekkor visszavonhatatlan lezárultával egyre inkább saját erejükre, határozottságukra és elhivatottságukra lesz szükségük.
Az útra bocsátó szavak után, az iskola tanulóinak műsorát hallgathatták meg az ünnepség résztvevői, majd az alsóbb évfolyamos diákok nevében Vincze Viktória 11. D osztályos tanuló, míg a ballagók képviseletében Keserű Szintia 12. A osztályos tanuló mondta el búcsúzó gondolatait. Az elmúlt évben ballagtak a Faller középiskola első honvéd kadét osztályának tanulói. Ez alkalomból avattak fel egy új kadétzászlót a ballagási ünnepség keretében, melyre felkötötték a búcsúzó szalagot a végzősök. A megkezdett hagyomány idén is folytatódott ezúttal a 12. D osztály képviselői kötötték fel a csapatzászlóra a szalagot ezzel jelképesen átadva a lobogót az alsóbb évfolyamosoknak.
A ballagási ünnepség záró mozzanataként a többi végzős osztály öreg diákokjai is felkötötték a szalagokat az iskolazászlóra, majd a kimagasló eredményeket elért tanulók vehették át okleveleiket és könyvjutalmaikat Hajdu István igazgatótól. A Faller-díjat ebben az évben kiemelkedő közösségi munkájáért és tanulmányi eredményeiért Bognár Bence vehette át az ünnepségen.
Idén egyébként 10 osztály összesen 187 tanulója búcsúzik a Faller középiskolától. Közülük mintegy 80 érettségi előtt áll, közel 60 fiatal szakmai, s közel ugyanennyien technikusi vizsgát tesznek.