Villamosmérnök szeretne lenni a kiváló fiatal zenész
Lantos Ádám fiatal kora ellenére számos szép sikert tudhat maga mögött a zene területén. Hét éve fuvolázik és a rangos megyei versenyek ezüst és arany minősítései mellett idén a várpalotai zeneiskola tanévzáróján a “Zene mindenkié” Alapítvány díját is átvehette. Emellett rendszeresen részt vesz hangversenyeken, városi és iskolai rendezvényeken, természetesen közreműködőként. Vele beszélgettünk a kitartásról, a tehetségről és a zene szeretetéről.
Ádám szülei javaslatára kezdte meg zenei tanulmányait 2010-ben. Mint mondja, eleinte félt kicsit a dologtól, de hamar megszerette. Egy évig furulyázott Varga Péternél, majd hangszert váltott és Végvári Gábornál kezdett el fuvolán tanulni. Sokat gondolkozott a hangszerválasztáson – idézte fel – mígnem meglátott a televízióban egy könnyűzenei koncertfelvételt, amelyben Török Ádám fuvolázott. Egyből megfogta, hogy a komoly zenén túl is milyen sokszínűen lehet a fuvolán játszani és bármilyen stílusirányzatban megállja a helyét ez a hangszer. Attól kezdte sok szorgalommal, kitartóan gyakorolt, ami aztán hamar meg is hozta az eredményét.

Lantos Ádám várpalotai fuvolista
Az első megmérettetésén, 2013. márciusában a Dunántúli régió Sistrum fafúvós versenyen ezüst fokozatot ért el, ami még inkább motiválta és még több gyakorlásra sarkallta. Ádám kezdetben a hét minden napján kezébe vette a hangszert, persze akkor még korábban elfáradt. Aztán ahogy erősödött a fizikuma egyre többet játszott, manapság akár napi két órát is gyakorol.
Az ifjú fuvolista azt mondja, nagyon szeret versenyekre járni, melyeket rendszerint lelkesedéssel vár, de izgulni nem igazán szokott. A felkészülés során napról napra válik egyre magabiztosabbá és így kifejezetten élvezi a megmérettetéssel járó helyzeteket. 2014. tavaszán a Megyei Fafúvós Versenyen arany, majd 2015. márciusában a Szombathelyen megrendezett regionális Sistrum fafúvós versenyen ezüst fokozatot kapott. 2017-ben ismételten arany minősítést szerzett a Megyei Fafúvós Találkozón, idén pedig a Veszprémi I. Regionális „Szűcs József” Fafúvós Versenyen ezüstöt kapott.
A szép versenyeredmények mellett a “Zene mindenkié” Alapítvány díját is magáénak tudhatja, melyet ez év júniusában vehetett át a várpalotai zeneiskola tanévzáró ünnepségén kitartó és szorgalmas munkája elismeréséül. – Nagyon megtisztelő volt, hogy nekem adták ezt a díjat, de egyáltalán nem számítottam rá. Óriási meglepetés volt számomra is – mondja a fiatal zenész.
Mesterével, Végvári Gáborral nagyon jó kapcsolata alakult ki. Ádám úgy véli, rengeteget köszönhet tanárának, akitől nem csak, hogy nagyon sokat tanult, de olyan fontos instrukciókat is kapott, melyeket rendszerint kamatoztatni is tud. Végvári Gáboron kívül természetesen sokat köszönhet a családjának, mint mondja a szülői háttér, a támogatás az eddigi sikerének az egyik kulcsa.
Ádám az egyéni munkája mellett két évig – míg meg nem szűnt – játszott a zeneiskola ifjúsági zenekarában, most pedig harmadik éve egy fuvola kamarazenekar tagja is. Ez utóbbi formáció szintén szépen szerepel a versenyeken; 2016. novemberében a Balaton-parti Zeneiskolák Kamarazenei Találkozóján kiemelt arany minősítést kaptak. A csoport másik két tagjával jó kapcsolatot ápol és mint mondja, szerencsére nincs rivalizálás a felek között. Sőt, a közös zenélés még inkább az egymásra figyelésre, az összhangra neveli őket, valamint megtanulják még jobban átlátni a kottát, aminek aztán az egyéni játék során is nagy hasznát veszik.
A zenélés áldásos hatását tapasztalja Ádám az iskolai tanulmányai során is. Azt mondja, sokkal kitartóbb lett, jobban tud koncentrálni, valamint sokat fejlődött a memóriája is. Jelenleg a Thuri György Gimnázium tanulója. Bár nagyon szereti a zenét, mégsem ezt szeretné majd hivatásául választani. Villamosmérnök szeretne lenni, de ahogy mondja, a fuvola egy örökös hobbi marad. Szabadidejét rendszerint hasznosan tölti; rengeteget hallgat zenét, sokat olvas és az elektromossághoz kapcsolódóan kísérletezik.
Stéger Ági