Teltházas irodalmi est

Szavakkal festeni címmel tartott irodalmi estet a napokban Erdődi Maya a Krúdy Gyula Városi Könyvtárban.
Pótszékeket is kellett hozniuk a kamaraterembe a városi könyvtár munkatársainak, annyira sokan voltak kíváncsiak a Várpalotán élő költőnő estjére. Erdődi Maya több éve foglalkozik már a szépírással. Eleinte főként a szerelem inspirálta, manapság azonban az élet apró örömeiről éppúgy születnek költemények, mint az utazásokon, kirándulásokon szerzett élmények alapján.
– Erdődi Mayával 2015-ben találkoztam először. Írópályázatot hirdettünk a könyvtárban „Hagyj nyomot a világnak” címmel, mely olyan sikeresnek bizonyult, hogy úgy gondoltuk, műhelyfoglalkozások keretében folytatjuk a szépirodalommal, az írással való foglalkozást. Megalakítottuk hát a Krúdy Gyula Kreatív Írókört, melynek Maya azóta is nemcsak lelkes, de tehetséges tagja is. Szeretem, hogy versei a szépségről szólnak. A természet, a világ csodáiról, érzésekről, hangulatokról. Ezekből a lélekmelengető versekből kapunk ma ízelítőt – mutatta be és méltatta az alkotót Éltető Erzsébet, a könyvtár munkatársa, aki Dreska Éva, Ladányi Maya és Tóthné Göndöcs Ildikó társaságában szavalt el jó néhány Erdődi Maya verset az est folyamán.
A rendezvényen elhangzott, a költőnő már 13 éve büszke tagja az Ősi Kovács Alkotóműhelynek, ahol mentora és barátja, Kovács Imre figyeli tevékenységét, s lehetőséget nyújt neki versei bemutatására. Maya örömmel vesz részt író-olvasó találkozókon, kiállítás megnyitókon, könyv bemutatókon, felolvas idősek otthonában, s önálló esteken mutatkozik be.
A Cserhát Művész Körben Art-díjat, irodalmi munkásságáért pedig Ősi Kovács Emlékérmet kapott. Saját kötete még nincs, de szerepeltek költeményei a Száz szerelmes vers című kiadványban, a Versbe álmodó poet évkönyvben, valamint a Montázs magazin négy antológiájában is.