Szüreti felvonulást és mulatságot rendezett a Thury György Nyugdíjas Klub

Hagyományteremtő céllal szüreti felvonulást és mulatságot rendezett az elmúlt hétvégén Várpalotán a Thury György Nyugdíjas Klub.
– A felsővárosi szüreti mulatságon már több alkalommal részt vettünk, ám idén azt gondoltuk, hogy mi is tartunk egy szüreti rendezvényt – mondta el kérdésünkre Gaálné Boza Rozália klubelnök. A résztvevők múlt szombaton a Nepomuki Szent János iskolában gyülekeztek, s egyben reménykedtek, hogy az égiek is kegyesek lesznek hozzájuk. – A klub tagjai nagyon sokat készültek a rendezvényre. Ugyan egész napra esős időjárást jósoltak a meteorológusok, ám mi bíztunk benne, hogy meg tudjuk tartani a felvonulást – jegyezte meg Gaálné Boza Rozália.
Így is történt, hiszen délutánra még a nap is kisütött, így a Thury-vár előtti térre vonult a mintegy 50 fős csapat, ahol együtt énekeltek és táncoltak. Ezt követően visszasétáltak az iskola ebédlőjébe, ahol megtartották a szüreti mulatságot. A Thury György Nyugdíjas Klub elnökétől megtudtuk, következő rendezvényük az idősek napja lesz, amelyet október 21-én, szombaton 16.00 órától tartanak a Nepomuki Szent János iskola ebédlőjében.
Fotók: Rumpler Imre