Szolgálat a hazáért, a nemzetért
A honvédelem napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott az elmúlt hét végén a Thury-vár udvarán az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK).
A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját – hangzott el a várudvaron tartott ünnepségen a város vezetői, a társadalmi és civil szervezetek képviselői, illetve a harckiképző központ felsorakozott állománya előtt a várudvaron.
Vokla János ezredes, az MH BHK központparancsnoka köszöntőjében kiemelte, a mai katonák nem az 188/49-es szabadságharchoz hasonló csatákat vívják. Szolgálatuk mégsem könnyű, sőt, van amikor a feladat végrehajtása igazán embert próbáló.
Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere beszédében hangsúlyozta: a déli határaink mentén kialakult helyzetben elsősorban a biztonságra van szükség, amit a honvédség és rendvédelmi szervek összefogással biztosítanak a magyar állampolgárok számára. A városvezető köszönetét fejezte ki minden honvédnek azért a felelősségteljes, odaadó szolgálatért, melyet nap, mint nap a hazáért és magyar nemzetért tesznek.
A folytatásban a Faller Jenő Szakképző Iskola Duende Színjátszó Köre adott ünnepi műsort. A Nyergelj! Fordulj! – A semmiből jött hadsereg című előadásban a szabadságharc korát idézték meg a diákok a színpadon.
Ezt követően Vokla János ezredes adott át elismeréseket a huzamosabb időn át kimagasló teljesítményt nyújtó katonáknak és közalkalmazottaknak, majd zárásként a várpalotai zeneiskola növendékei, név szerint Lantos Ádám, Szili Dániel, Szűcs Gellért Zsombor és Rács Richárd előadásában hallhattak az alkalomhoz illő zeneműveket a megjelentek.