Plakátkészítő pályázat a gyermekjogokról értékes nyereményekért

„Növekedj szeretetben” címmel plakátkészítő pályázatot hirdet Veszprém vármegyei középiskolás fiatalok számára a várpalotai Család- és Gyermekjóléti Központ. A feladat a gyermeki jogok ábrázolása egy digitális grafikán, amelyhez szabadkézi rajzok, festmények, fotók szabadon felhasználhatóak. A fődíj egy értékes, grafikai munkára is használható notebook.

Förköli Kata a tavalyi rajzpályázat ünnepélyes eredményhirdetésén a Thury-várban
– Óvodai és iskolai szociális segítőként küldetésünknek tartjuk a gyermekjogokkal kapcsolatos tudás bővítését a gyermekek, fiatalok körében. Fontos, hogy eljusson hozzájuk az üzenet: figyelünk rátok, védelmet adunk, hogy felelősségteljes, kötelességtudó felnőtté válhassatok, kibontakoztatva lehetőségeiteket, életeket. November 20-a a gyermeki jogok világnapja, amelynek kapcsán a várpalotai járás minden iskolájába eljuttatjuk az UNICEF által kidolgozott ismeretterjesztő órákat. A korábbi években hagyománnyá vált, hogy a programsorozat részeként rajzpályázatot is hirdettünk. Az idei évben ezt a kört szeretnénk bővíteni a vármegye középiskoláiban. A pályázat témájaként 2023-ban a gyermekek jogairól szóló ENSZ-az egyezmény három cikkelyét választottuk, melyekre ily módon külön is fel szeretnénk hívni a figyelmet – mondta el kérdésünkre Förköli Kata, a Térségi Népjóléti Gondozási Központ Család- és Gyermekjóléti Központjának szakmai vezetője.
A feladat tehát egy plakát készítése A/3 (420 mm x 297 mm) méretben, 300 dpi felbontásban. A pályaművek három gyermekjogi cikkely alapján készíthetők el. – Minden cikkelyhez segítségként meghatároztunk egy mottót, melyet a pályázó gondolatébresztőként felhasználhat – tette hozzá Förköli Kata.
- 6. cikkely – Élet, életben maradás és fejlődés joga: Jogod van ahhoz, hogy teljes életet élj és fejleszd képességeidet. Felhasználható mottó: „ Ahogy csodára nézni illik.” (Szécsi Margit)
- 18. cikkely – Szülők és gyámok felelőssége: Elsősorban a szüleid vagy gondviselőid dolga, hogy gondoskodjanak rólad és felneveljenek. Nevelésedkor azt kell tenniük, ami neked a legjobb. Az államnak mindent meg kell tennie, hogy segítse a szülőket és a gondviselőket, ha dolgoznak. Nevelésed és gondozásod szüleid közös felelőssége. Felhasználható mottó: „Két karodban ringatózom”. (Radnóti Miklós)
- 27. cikkely – Megfelelő életszínvonalhoz való jog: Jogod van ahhoz, hogy mindent megkapj, ami a jólétedhez és fejlődésedhez szükséges. Ez azt jelenti, hogy a felnőtteknek gondoskodniuk kell arról, hogy legyen pl. ételed, ruháid, lakhelyed. Ha szüleid ezeket nem engedhetik meg maguknak, az államnak kell segítenie. Felhasználható mottó: „Játszani is engedd”. (József Attila).
A pályaműveket digitális formában lehet beküldeni október 27-ig a novekedjszeretetben@gmail.com e-mail címre, a plakátokat öttagú zsűri értékeli majd. Ami a díjazást illeti, az első helyezett egy grafikai munkára is használható notebook-ot nyer a GosTech Mérnöki és Szolgáltató Kft javából, de második és harmadik helyezett is értékes számítástechnikai eszközt vehet majd át az ünnepélyes eredményhirdetésen, amelyet a tervek szerint november 22-én tartanak majd a várpalotai Thury-várban.