„A szeretet olyan, mint a gyógyszer, nem jutalom. Nem annak kell adni, aki megérdemli, hanem annak, akinek szüksége van rá”. Több más mellett a fenti, egyébként Böjte Csabától származó idézet fogad a Rákóczi Telepi Tagiskola igazgatói, vagyis hivatalosan tagintézmény-vezetői irodájának ajtaján. Pintér-Simon Ágneshez érkezem, aki közel négy évtized után int búcsút szeretett iskolájának.
– Fontosak számomra ezek a mondatok. Mindig azt kértem a kollégáktól, hogy soha ne a gyerekre haragudjanak, hanem a hibára. Persze közös munkával törekedni kell arra, hogy kijavítsák, de a gyerekeket mindig fogadjuk el. A púpjukkal együtt, mert minden gyermek más, nekünk pedig az a hivatásunk, hogy megtaláljuk bennük a jót, a tehetséget. Ezért is tartom fontosnak például a családlátogatásokat, mert egészen más oldaláról ismerhetjük meg a gyermeket és a családját. A szülőkkel is közvetlenebb lesz a kapcsolata az osztályfőnököknek egy-egy ilyen látogatást követően. Ez a családias légkör a Rákóczi Telepi Tagiskola erőssége is egyben, amit igyekeztem megőrizni – mondja Pintér-Simon Ágnes, aki 1984 augusztusában, közel 39 esztendeje kezdett dolgozni az intézményben, s 26 évnyi vezetői munka után a múlt héten búcsúzott el az iskola közösségétől a tanévzáró ünnepségen.
Pintér-Simon Ágnes a búcsúajándékok között a Rákóczi Telepi Tagiskola igazgatói irodájában. Közel 40 év után köszön el a szeretett tanintézménytől
Ugorjunk azonban vissza az időben, vetem fel Ágnesnek, s beszéljünk arról hogyan lett belőle pedagógus. – Kisgyermekként Pétfürdőn laktunk, hatéves voltam, amikor beköltöztünk Várpalotára, s az egykori 7-es számú, ma Bán Aladár iskolában végeztem el alapfokú tanulmányaimat. Jó kis közösség voltunk, sokan mentünk tovább együtt a Thuri György Gimnáziumba, ahol német tagozatos leány osztályban szereztem érettségit. Már középiskolásként visszajártam egykori iskolámba, s azt vettem észre magamon, hogy nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni. Az alsó tagozatos korosztállyal élveztem legjobban a közös munkát, így eldöntöttem: tanító leszek. Első alkalommal sajnos nem vettek fel a főiskolára, ezért képesítés nélküli nevelőként kezdtem dolgozni a 9-es iskolában (ma Vásárhelyi András Tagiskola – a szerző), majd egy év elteltével Marcona Jóska bácsi, a Rákóczi Telepen működő iskola igazgatója adott lehetőséget, hogy náluk folytassam a munkát. 1984 júniusában jártam először az intézményben, s augusztusban kezdtem a tanítást – idézi fel a kezdeteket Pintér-Simon Ágnes, aki ezt követően levelezőn végezte el a tanítóképző főiskolát Győrben.
– Eleinte napközis nevelőként dolgoztam, majd ahogy az idősebb kollégák mentek el nyugdíjba, én is megkaptam a lehetőséget tanítóként. Az első osztályommal 1991-ben indultunk. Nagyon jó kis csapat volt, a mai napig jó szívvel emlékszem rájuk, némelyikükkel tartjuk is a kapcsolatot. A nyugdíjba vonulásom kapcsán is kaptam tőlük üzenetet – meséli.
1996-ban aztán Homoki Mária lett az igazgató a Rákóczi Telepi iskolában, s egy évvel később felkérte Ágnest, hogy helyettesként segítse a munkáját. – Megtisztelő volt a felkérés, el is vállaltam. Tíz éven át dolgoztam Marikával, sokat tanultam tőle. Nyugdíjba vonulása után, 2007 óta tagintézmény-vezetőként dolgozom szeretett iskolámban. Akkor lettünk ugyanis a Bán Aladár Általános Iskola tagintézménye. Mindkét intézményvezetőmmel, Vikol Istvánnal, s most dr. Juhász Attiláné Katival is kiválóan megértettem magam, jól tudunk együtt dolgozni. A legbüszkébb azonban a már említett családias légkörre vagyok, ami jellemzi az iskolánkat. Ez köszönhető a kiváló és összetartó tantestületnek és a tanintézményért tenni akaró szülői közösségnek. Itt ugyanis mindenki kicsit magáénak érzi az iskolát. Máshonnan áttanító kollégák is többször mondták, hogy nálunk valóban a gyerekek vannak a középpontban. Azt gondolom, hogy így van ez jól, hiszen értük dolgozunk. Itt mindenki ismer mindenkit, hiszen kis iskola vagyunk, az idei tanévet 185 diákkal zártuk. Az elsősöknek és a szüleiknek is jó érzés, hogy szeptemberben alig egy hét elteltével mindenki a nevén szólítja a gyermeket, a kollégák is jól ismernek minden évfolyamot.
A Rákóczi Telepi Tagiskolának kiváló a kapcsolata a városrészi civil szervezettel, a bányász hagyományőrzésben élen járó Rákóczi Telepi Baráti Körrel is. – Ennek a kapcsolatnak is több évtizedes gyökerei vannak, hiszen az egykori bányászok voltak azok, akik a két kezükkel építették meg az iskola első szárnyát, majd a sportpálya kialakításában is részt vállaltak. Rendszeresen visszajártak a gyerekekhez a Mikulás ünnepségekre, s ezt a jó együttműködést a bánya bezárása után is sikerült megőrizni. Eleinte a Bányászhagyományok Ápolásáért Egyesülettel, majd a Rákóczi Telepi Baráti Kör 2009-es megalakulását követően az Einreinhof Attila vezette civil szervezettel. Mi segítjük őket azzal, hogy az iskolában tarthatják programjaik egy részét, ők pedig eljönnek a rendezvényeinkre, kialakítottak egy Várpalota múltját bemutató bányászvitrint az iskola folyosóján, s előadásokat is több alkalommal tartottak a gyerekeknek.
Aztán a közéleti szerepvállalás kerül szóba, hiszen Pintér-Simon Ágnes 2014 és 2019 között öt éven át volt a városrész önkormányzati képviselője. Megjegyzi, nagyon megtisztelő volt számára, hogy bizalmat kapott az itt élőktől, örömmel képviselte őket. Ahogy megtisztelő volt számára 2021-ben a várpalotai önkormányzat által odaítélt Bardócz Endre-nívódíj és a Veszprémi Tankerület Lámpás-díja is, amelyet pedagógusi pályafutása elismeréseként vehetett át a közelmúltban Várpalotán.
– Nem tagadom, nagyon büszke vagyok arra, hogy érdemesnek találtak a Lámpás-díjra. Ugyanakkor azt is tudom, hogy ezt egyedül nem lettem volna képes elérni. Nem tudtam volna így vezetni ezt az iskolát, ha nincsenek a kollégáim, ha nem ilyen összetartó a nevelőtestületünk, ha nem ilyen kiváló a szülői háttér ebben az intézményben. Ahogy szokták mondani, ez a díj nem csupán az én munkám, hanem a mi közös erőfeszítéseink elismerése – teszi hozzá Ágnes, aki hivatalosan augusztus 21-ig dolgozik a Rákóczi Telepen, utána megkezdi a munkavégzés alóli felmentési idejét. – Július közepén derül majd ki, hogy ki lesz az új tagintézmény-vezető. Egy hónapunk lesz rá, hogy átadjam neki a stafétát – mondja, majd zárásként a további tervekről beszélgetünk. Megtudom, mivel férjének, Pintér László fotósnak még néhány éve van a nyugdíjig, ezért a tervei között szerepel, hogy addig még vállal feladatokat pedagógusként. Emellett több időt szeretne fordítani édesapjára, s a kiskertjükben is akad bőven munka. Unatkozni tehát biztosan nem fog.
