Partneriskolai szerződést kötöttek

Partneriskolai szerződést írt alá március közepén Petrozsényben a Bán Aladár Általános Iskola és Tagiskolái, valamint a Mihai Eminescu Főgimnázium.
A várpalotai tanintézmény vezetői hivatalos delegáció tagjaként tölthettek el két napot Várpalota testvérvárosában. Részt vettek az RMDSZ által szervezett március 15-i ünnepi programon, ahol a helyi magyar iskola diákjai adtak szívhez szóló műsort. Másnap délelőtt került sor a partneriskolai szerződés aláírására, amelyen részt vett Florin Tiberiu Iacob Ridzi, Petrozsény polgármestere is. A megállapodás szerint a két tanintézmény a jövőben együtt kíván működni a hagyományok ápolásában és továbbadásában, valamint mélyíteni szeretnék a szakmai kapcsolatot mind a pedagógusok, mind pedig a tanulók között.
Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Várpalota és Petrozsény testvérvárosi kapcsolatának köszönhetően került kapcsolatba a két iskola. – Intézményünkben működik magyar tagozat, ezért is éreztük különösen fontosnak egy mélyebb partnerség kialakítását egy magyar iskolával – mondta el kérdésünkre Alexandru Lautaru igazgató.
– A partneriskola, illetve a Rákóczi Telepi Tagiskola vezetőjével együtt reális és a megvalósítható célokat szeretnénk kitűzni, aminek a legelső állomása egy szakmai kapcsolat kialakítása lehet a kollégák között, az úgynevezett jó gyakorlatok átvételével. Az együttműködés természetesen nem nélkülözheti a személyes kontaktust, így kisebb-nagyobb delegációk formájában tervezzük a kiutazást, illetve látjuk vendégül a majd petrozsényi iskola képviselőit – mondta el dr. Juhász Attiláné. a Bán Aladár Általános Iskola és Tagiskolái intézményvezetője
A hosszú távú tervek között a felsoroltak mellett a közös online idegennyelv-oktatás, illetve cserediák program is szerepel. Az óvodát, általános iskolát és gimnáziumot is működtető romániai tanintézménybe mintegy 1500 diák jár, közülük összesen 108-an tanulnak magyar tagozaton.