Nem kér bocsánatot a képviselő

A választási bizottság döntése ugyan Campanari-Talabér Márta polgármesternek adott igazat, ám Galambos István Jobbikos önkormányzati képviselő nem kér bocsánatot, meggondolatlan kijelentésnek nevezte az április 26-i testületi ülésen tett ígéretét.
Ahogy arról alábbi cikkünkben beszámoltunk, a várpalotai képviselő-testület október végén tartott ülésén napirend előtti felszólalásában Campanari-Talabér Márta polgármester lehetőséget adott Galambos István Jobbikos önkormányzati képviselőnek a bocsánatkérésre az április országgyűlési választási kampány során hangoztatott, a polgármester személyét és a polgármesteri hivatal dolgozóit érintő vádjai miatt. Várpalota polgármestere elmondta, a Jobbik az egyéni választókerületben hozott határozatot nem támadta meg, s nem is vitték bíróság elé az ügyet. – A határozat egyébként nekem adott igazat, azaz sem én, sem a hivatal dolgozói az önkormányzatban nem kampányoltak, s nem is a polgármesteri hivatalban nyomtatta ki a Fidesz azt a dokumentumot, amit szóróanyagként az aktivistáink juttattak el minden háztartásba – szögezte le a városvezető.

Úgy érzem, hogy nincs miért bocsánatot kérnem, mondta el Galambos István képviselő
Galambos István a tanácskozáson nem kért bocsánatot, s nyilatkozni sem szeretett volna, ám kedden sajtótájékoztatót tartott az ügyben. – Azt gondolom, hogy ez a történet két dolgot mindenféleképpen előrevetít itt a városban. Az egyik az, hogy elindult az önkormányzati kampány itt Várpalotán. Elég korán, hiszen még odébb van még 2019 októbere. A másik pedig az, hogy nem egy olyan önkormányzati kampányra kell számítani, mint 2014-ben, amikor a kölcsönös tisztelet jellemezte a jelölteket, illetve különböző fórumokon tudtuk majdnem mindenkivel ütköztetni az álláspontunkat. Campanari-Talabér Márta polgármester elvárása most az, hogy kérjek tőle bocsánatot, én viszont úgy érzem, hogy nincs miért és nem látom szükségét ennek. Akárhányszor kerülhet ez elő napirendi pontként elő a testületi ülés elején, én akkor sem fogom megtenni – mondta el Galambos István.
A polgármester által említett április 26-i képviselő-testületi ülésen Galambos István kijelentette: „nyilván készült ebből egy beadvány, fog születni ebből majd egy döntés. Ha egy olyan döntés fog születni, ami adott esetben nem nekünk ad igazat, akkor természetesen meg fogom tenni a bocsánatkérést, de megvárnám az eredményt, ha nem probléma”. A Várpalotai Hírcentrum kérdésére, miszerint a választási bizottság Campanari-Talabér Mártának igazat adó, s a Jobbik kifogását elutasító döntése ellenére miért nem kér bocsánatot, az önkormányzati képviselő elmondta, a választás idején még élt benne egy naivitás, hogy születhetnek olyan döntések, amelyek vissza tudják adni a demokráciába vetett hitet.
– A magam részéről egy meggondolatlan ígéretnek nevezném ezt a kijelentésemet. Még a választási eredmény előtt nyújtottuk be a kifogásunkat, s akkor még egészen másban bíztunk. Azt gondoltuk, hogy április 9-én, hétfőn egy más országra fogunk ébredni. Ez nem így lett. Egyértelmű választási eredmény született. Olyan amilyen, de nem kívánom megkérdőjelezni az emberek döntését. Ebben a helyzetben kell tovább dolgoznunk – jegyezte meg kérdésünkre a képviselő.
Az ügyben megkerestük Campanari-Talabér Márta polgármestert is. Kérdésünkre elmondta, „a rágalmazást és a hazugságot a választási eredmény nem befolyásolta, mert mindkettő az maradt volna akkor is, ha más nyeri a választást: rágalom és hazugság. Galambos István szavahihetetlen. Nincs becsülete” – hangsúlyozta a városvezető.
A sajtótájékoztatón Galambos István a központi háziorvosi ügyelettel kapcsolatos cikkünkre is reagált, amelyben Katona Csaba alpolgármester kijelentett: a Jobbikos képviselő „folyamatosan hangulatot kelt, s az emberek félelmeire alapozva közöl álhíreket, rémhíreket, jobb esetben félhíreket”. Galambos István szerint a Fidesz az a párt, amelyik három éve folytat kampányt az emberek legalapvetőbb félelemérzetére alapozva. – Három éve Soros és a migránsok a téma. Minden probléma gyökerét ebben látják. Az ország megvédése rettenetesen fontos feladat, elsődleges minden kormánynak, ez tény. Ám egy ilyen szituációban ezt csendben kellett volna tenni, nem frusztrálttá tenni a társadalmat, s egymás ellen uszítva társadalmi csoportokat – mondta el a képviselő.