Nehézségek közepette is fejlődő pályán – Interjú Campanari-Talabér Márta polgármesterrel
Nem ígérkezik könnyűnek a 2023-as esztendő Várpalota életében, de az intézmények biztonságos működtetése mellett fejlesztésekre is jut majd forrás. Megszépül a Nagy Gyula Galéria, a városi könyvtár, felújítják az Árpád utcát és a Szivárvány óvodát is. Campanari-Talabér Márta polgármesterrel beszélgettünk.

Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere és Katona Csaba alpolgármester a legutóbbi képviselő-testületi ülésen
A legaktuálisabb téma talán az energiaárak drasztikus növekedése. Hogyan tudja kezelni a helyzetet Várpalota önkormányzata? Mit mutat a költségvetés: biztonsággal működtethetőek intézményeink?
A 2022-es esztendő második féléve valóban nagy kihívás volt önkormányzatunk számára. Mindent annak rendeltünk alá, hogy megfelelő színvonalon tudjuk működtetni az oktatási-nevelési, illetve szociális intézményeinket. Ennek érdekében saját forrásból több óvodában, illetve a Szépkorúak Otthonában is végeztünk fűtéskorszerűsítést, s most nyertek értelmet az elmúlt években az energiahatékonyságot és -takarékosságot szem előtt tartó beruházások is, például a városi közvilágítás területén 2019-ben és 20-ban az összes lámpatestet LED-esre cseréltünk. Emellett szerencsénk is van, ugyanis a villamosenergiát illetően 2023. december 31-ig kedvező árat garantáló szerződése van Várpalota önkormányzatának. Ennek, a távhő-díjak csökkenésének, valamint a 77 millió forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően stabil a költségvetésünk, így kijelenthető, hogy biztonsággal tudjuk működtetni a városi fenntartásban lévő intézményeket. A kilátásaink biztatóak, több helyről is számíthatunk iparűzésiadó-bevételekre, hiszen az ipari parkban a PNP Orange Kft-.nél már idén elkezdik a termelést, a védelmi ipari beruházásnál elindult az építkezés, s itt az építő cég is fizet 2023-ban adót az önkormányzatnak. Szintén 2023-ban elindul az új bevásárlóközpont építése a Fehérvári út mellett, a tereprendezés itt is elkezdődött. 2024-ben már vásárlókat is fogadhatnak majd az oda települő üzletek, és egy világszerte ismert gyorsétteremlánc is érdeklődik egy várpalotai egység nyitása iránt a még egyetlen fennmaradt üres üzlethelyiségben.
A tavalyi év elején éppen csak kezdtünk kilábalni a pandémiából, amikor kitört a háború a szomszédunkban, amelynek következtében Várpalotára is szép számmal érkeztek menekültek. Hogyan sikerült ellátni őket?
A várpalotaiakat mindig is jellemezte a segítőkészség, s ez nagyon szépen megmutatkozott márciusban, amikor a legtöbb menekült érkezett a városunkba, legfőképp Kárpátaljáról. Rengeteg adomány gyűlt össze, ezúttal is példaértékű volt a helyiek összefogása. A Zöld Tanoda mellett az egykori magániskola épületében is szállásoltunk el családokat, összesen mintegy 80 embert, gyermekeket és felnőtteket láttunk el hat hónapon keresztül.

A tanév második félévében Várpalota Város Önkormányzata biztosítja az uszoda használatának költséget, ami a helyi gyermekek úszásoktatásához szükséges
Essen szó a felújításokról is, hiszen a nehézségek ellenére szép eredményeket sikerült elérni ezen a területen a 2022-es évben. Melyek azok a fejlesztések, amelyeket kiemelne, s milyen beruházások várhatóak 2023-ban Várpalotán?
A tavalyi év legjelentősebb beruházása egyértelműen a Várpalotai Tanuszoda volt, amelyet januárban adtunk át, s később egy nagyobb parkolót is építettünk hozzá az út másik oldalán. A létesítmény jól működik, a kishitűek híresztelése ellenére sem zárt be.
A tanév második félévében Várpalota Város Önkormányzata biztosítja az uszoda használatának költséget, ami a helyi gyermekek úszásoktatásához szükséges, mert fontosnak tartjuk, hogy akiknek elsősorban épült, azok használni tudják!
Természetesen a tanuszodán felül is akadtak fejlesztések. Parkolót alakítottunk ki az Újlaki utcában, valamint a piaccsarnoknál, utóbbi helyen a rossz állapotú lépcsőt is felújíttattuk. A tavalyi év azonban inkább a pályázatok előkészítéséről és beadásáról szólt, a komolyabb munkálatok idén, s 2024-ben várhatóak Várpalotán. Átadtuk a munkaterületet a kivitelezőnek a ma már Nagy Gyula Galériaként ismert egykori zsinagógában, amelyet az VEB2023 – Európa Kulturális Fővárosa program keretében tudunk felújítani, s a nyár közepére el is fog készülni. Rövidesen indul a Krúdy Gyula Városi Könyvtár teljes felújítása is, a munkálatok ideje alatt a régi házasságkötő teremben működik az intézmény.
A Bán Aladár iskola energetikai korszerűsítése 2023 nyarán indul, hogy ne zavarjuk az oktatást, saját forrásból pedig elkezdjük a Szivárvány óvoda felújítását. A belterületi utak fejlesztésére nyertünk 700 millió forintot, ezt két területen használjuk fel. Egyrészt az Árpád utca teljes felújítása, amivel kapcsolatban minden szükséges terv rendelkezésre áll, tehát el tudjuk indítani a közbeszerzési eljárást, s az idei évben meg tudjuk valósítani a beruházást. A másik a Szabadság tér, vagy közismert nevén a Fő tér megújítása, ahol már elindult a tervezés. A felületi munkálatok előtt azonban szeretnénk kicserélni a tér alatti közműveket még az idén, hogy később ne kelljen emiatt felbontani az új burkolatot. Megépítjük a vasútállomás és a Bányabekötő út közötti rövid szakaszt saját önkormányzati forrásból, ezzel a tömegközlekedés is javulni fog reményeink szerint.
A hipermarket mögött található városi hulladékudvar elkészült, a hulladékgyűjtők központosított beszerzésére várunk, ami független az önkormányzatunktól. A Jó Szerencsét Művelődési Központ felújításának tervezési feladatait illetően a közeljövőben lesz eredményhirdetés, a győztes pályázónak a 2023-as év áll majd a rendelkezésére a tervek elkészítésére. Ezt követően tudunk majd forrásért lobbizni és pályázni, hiszen a művelődési központ megújítása várhatóan több mint négymilliárd forintos beruházás lesz.

Az emberek elfogadták és megszerették a megújult városközpontot,, ami több sikeres rendezvénynek is otthont adott 2022-ben
Lezárult a Thury-vár környékének felújítását célzó projekt is, több jelentős rendezvénynek is otthont adott 2022-ben a vár előtti tér. Mik a tapasztalatok? Elfogadták és úgymond „belakták” a várpalotaiak a megújult városközpontot?
Az emberek a lábukkal döntöttek a hétköznapokon és a rendezvények során is. Érdemes elsétálni arra a nap bármely szakában, különösen jó idő esetén és megnézni milyen sokan használják a megszépült közterületet. Azok is ott vannak napról napra, akik a közösségi médiában kritizálták. A tér és a vár mögötti park is betölti funkcióját, a helyiek mellett a turisták is nagyon kedvelik, rengeteg elismerést és dicséretet kapunk érte az ország minden részéből.
Többször is hangsúlyozta, hogy Várpalota jövőjét alapvetően befolyásoló beruházás a német Rheinmetall hadiipari konszern és a Magyar Állam közös lőszergyára, amelynek alapkőletételét a 2022-és év végén tartották, sőt, toborzó nyílt napot is rendezett a cég a várpalotai sportcsarnokban. Hogy áll most a folyamat, s miért ennyire fontos a településnek és a térségnek ez a beruházás?
A válasz egyszerű: ez a projekt a város gazdasági biztonságát alapozza meg. A kiemelkedő iparűzésiadó-bevételek mellett egy olyan, nagy hozzáadott tudásértékkel bíró beruházás, ami nagyon sokat emel a városunk rangján. Ehhez kapcsolódóan fog megjelenni az egyetemi oktatás Várpalotán, a Pannon Egyetem ugyanis a védelmi iparhoz kapcsolódóan tervez képzéseket, de a Rheinmetall a kutatásfejlesztési részlegét is Várpalotára fogja hozni.
Tehát nem pusztán egy üzem jön a városba, hanem úgy is fogalmazhatunk, hogy egy szellemi központ. Nem önmagában csak a gyár a fontos, hanem mindaz, amit még magával hoz és vonz egyéb területeken, a szolgáltatások minden szegmensében.
Nátrán Rolandnak, a Várpalotai Közszolgáltató Kft. ügyvezetőjének – akinek az érkezése minőségi változást hozott a cég élén, szakmailag és emberileg egyaránt – a feladatai közé tartozik az operatív kapcsolattartás is a Rheinmetall és az önkormányzat között, ez a felsőfokú angol és német nyelvtudásának köszönhetően könnyen megy. Közösen azon dolgozunk, hogy a jövőben minél több várpalotai család anyagi biztonságát garantálja hosszú távon ez a beruházás.