Mindenszentek – Megemlékezés és mécsesgyújtás a kulák áldozatok emlékkeresztjénél
Kötelességünk megemlékezni azokról, akiket a kommunista diktatúrában meghurcoltak, bántalmaztak vagy az életüket áldozták hazánkért, amelynek mi is állampolgárai vagyunk – mondta el Szijártó László várpalotai esperes-plébános a Felsővárosban található kulák áldozatok emlékkeresztjénél november 1-jén, a Mindenszentek napján.
A kulák áldozatokra emlékeztek Mindenszentek napján a Felsővárosban, ahol az eseményen elsőként a rendezvényt szervező Felsővárosi Civil Egyesület elnöke, Antal László köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, egyesületük 2014 óta rendezi meg évről évre a megemlékezést november 1-jén a kulák áldozatok emlékkeresztjénél, ahol folytatva a szép hagyományt idén is mécsesgyújtással és közös imádsággal szeretnék leróni tiszteletüket a kommunista diktatúrában megbélyegzett, megkínzott és megölt emberek emléke előtt.
Mindenszentek ünnepén a katolikus egyház azokra az üdvözült lelkekre emlékezik, akik már Istennél vannak, a boldog, örök élet nyugalmában – erről már Szijártó László beszélt az eseményen. A várpalotai esperes-plébános kiemelte: a kulák áldozatok emlékkeresztjénél az elhurcolt és vértanúhalált halt emberek mellett azon családok előtt is tisztelgünk, akiket megbélyegeztek és nincstelenné tettek a kommunista diktatúrában.
Meg kell bocsátani, de felejteni nem szabad és emlékezni mindig kell azokra, akik nagyon sokat szenvedtek értünk, ma élőkért is – hangsúlyozta Szijártó László, aki a kommunista diktatúra idején elszenvedett sérelmek miatt családjának személyes érintettségéről is beszélt az eseményen. Elmondta, kuláknak minősített egyik nagybátyja az atrocitások elől Kanadába kényszerült menekülni, itthon maradt nagyszülei pedig sokat szenvedtek egyrészt azért, mert családjukat szétszakították, másrészt, mert rendszeridegennek minősítették őket.
Ma kötelességünk megemlékezni azokról, akiket a kommunista diktatúrában meghurcoltak, bántalmaztak, vagy akik az életüket áldozták hazánkért, amelynek mi is állampolgárai vagyunk – hangsúlyozta Szijártó László, majd közös imádságra kérte a megjelenteket az elhunyt áldozatok lelki üdvéért és egy békésebb, szebb világ építéséért. Ezt követően a jelenlévők mécseseket gyújtottak az emlékkereszt talapzatánál.
A felsővárosi megemlékezés ünnepi hangulatát verssel és egyházi énekekkel a Nepomuki Szent János katolikus iskola tanulói emelték.