Mindenhol ingyenes a parkolás a városban

A város területén gépjárművel való várakozás szabályairól szóló önkormányzati rendeletet is módosította rendkívüli ülésén Várpalota Város Önkormányzatának képviselő-testülete, illetve arról is határoztak, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő balatonfűzfői üdülőtelepet várpalotai gyermekek elhelyezésére alkalmas szálláshelyként, valamint sport- és szabadidős táboroztatására, illetve közösségi programok helyszíneként kívánják a jövőben működtetni.
A Honvéd és a Felsőinkám utcák, illetve a Honvéd utca 2-8. épületek parkolókártyával rendelkező lakóira vonatkoztak azok a rendelkezések, amelyeket megváltoztatott a testület. A rendelet szerint 8 és 16 óra között bárki elhelyezhette gépjárművét az érintett utcákban, míg 16 órától egészen reggelig csak az ott élő parkolókártyával rendelkező lakók hagyatták autóikat a parkolókban. Az érintett lakóközösségek képviselő a rendeletmódosítás hatályba lépését követően megkeresték az önkormányzatot, s egyeztetéseket kezdeményeztek a várakozási engedéllyel történő parkolással kapcsolatban. Ennek eredményeképpen határoztak arról júniusi rendkívüli ülésükön a képviselők, hogy július 1-től mindhárom érintett utcában a város többi részéhez hasonlóan ezekben a parkolókban is bárki bármikor ingyenesen elhelyezheti autóját.

A kórház és rendelőintézet környékén több utcában, így a Felsőinkám utcában is bárki ingyenesen parkolhat július 1-től
Campanari-Talabér Márta polgármester elmondta, a jövőben a lakossággal együttműködve egységes döntéseket fog hozni az önkormányzat. – Azt javasoltam a képviselő-testületnek, hogy tegyük egységessé a városban a parkolási rendet, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy Várpalota minden utcájában minden parkolóhelyen egységes módon biztosítsuk mindenki számára az ingyenes parkolási lehetőséget. Egészen biztosan kell majd a jövőben beszélni arról, hogy miképp lehet valamilyen módon szabályozni Várpalotán a parkolást, hiszen az elmúlt években megduplázódott a gépjárművek száma a településen. Ehhez a döntéshez azonban mindenképp szükség lesz a lakosság javaslataira is, hiszen ezt csak együttműködve lehet megtenni, s egészen biztosan nem lehet csak egy-egy utcát kiemelve bármit is behozni a rendszerbe. Tehát a jövőben egységes, az egész városra érvényes döntésekre lesz szükség – mondta el kérdésünkre Várpalota polgármestere.
Galambos István képviselő szerint a Szent Donát Kórháznak is partnernek kell lennie a probléma megoldásában. Javaslata szerint a kórház mögött található parkolót – amit jelenleg a hátsó bejárat zárva tartása miatt senki sem használ – az intézmény szolgálati parkolóvá minősíthetné, vagyis az ott dolgozók helyezhetnék el gépjárműveiket a területen. Már ezzel is csökkenne valamelyest az autók száma például a Honvéd utcában, ahol az ott működő szakrendelések miatt rendre alig találni parkolóhelyet.

Munkában a várpalotai képviselő-testület
Az ülésen a képviselők arról is határoztak, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő balatonfűzfői üdülőtelepet várpalotai gyermekek elhelyezésére alkalmas szálláshelyként, valamint sport- és szabadidős táboroztatására, illetve közösségi programok helyszíneként kívánják a jövőben működtetni a Thury Sport Kft. bevonásával. A tóparthoz közeli ingatlan Várpalota önkormányzata a későbbiekben szeretné fejleszteni is. – Megpróbáljuk a jövőben kifejezetten a várpalotaiak számára elérhetővé tenni a fűzfői ingatlant. A tavaszi és az őszi időszakban az iskolák különböző programokra, akár táborozásra vagy erdei iskolára tudják majd használni a létesítményt, nyáron pedig üdülésre lesz alkalmas a terület. Az épületek sajnos rossz állapotban vannak, tehát erre biztosan költeni kell majd, de ezt a munkát pályázati forrásból szeretnénk megoldani, amennyiben lesz rá lehetőségünk, önerőből ugyanis ilyen mértékű beruházást nem tud megoldani az önkormányzat – mondta el a polgármester.
Az ülésen a Molnár Mária Szociális Szövetkezet elmúlt évi beszámolóját is tárgyalta a képviselő-testület. A napirendi pont tárgyalásánál Campanari-Talabér Márta elmondta, a Várpalotán működő szociális szövetkezetek munkahelyteremtés, valamint helyi szolgáltatások tekintetében is fontos szerepet töltenek be a városban.