Milliós bevétel jótékony célra a Gesztenyés délutánon
Jelentős összeget, 1,2 millió forintot sikerült összegyűjteni a második alkalommal megrendezett Gesztenyés délutánon. Az összeget jótékony célra, a várpalotai Szabó család támogatására ajánlja fel a Gesztenyebarátok Klubja.
Több alkalommal olvashattak már lapunkban a várpalotai Szabó családról, akik életük eddigi legnehezebb csatáját vívják. Május óta a leukémiával küzd a hétéves kisfiú, Máté, akinek időközben édesapjánál, Szabó Róbertnél is rákbetegséget diagnosztizáltak.
Cikkünk megjelenését követően nemcsak Várpalotán, hanem szerte az országban példás összefogás indult a család megsegítésére. Az elmúlt hetekben cégek és magánszemélyek álltak különböző kezdeményezésekkel az ügy mellé, legutóbb az édesanya, Szabó-Juhász Mária munkahelye, a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola tartott nagy sikerű jótékonysági estet a Thury-várban.
Október 20-án, pénteken pedig a Gesztenyebarátok Klubja tagjai rendezték meg immár második alkalommal a tavaly ősszel nagy sikerrel debütáló Gesztenyés délutánjukat a Dísz téren, ahol a faszénen sütött gesztenye mellett forró teával és csokoládéval, ízletes kávéval, sütőtök-krémlevessel, káposztás kaláccsal, zsíros kenyérrel és finom süteményekkel vártak mindenkit, aki segíteni akart, hiszen a bevételt teljes egészében a fent említett nemes célra ajánlották fel a szervezők.
– Egy évvel ezelőtt tartottuk meg az első Gesztenyés délutánt, amelynek kapcsán kiváló csapat jött össze. A nagy sikeren felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy együtt maradunk, s mintegy harmincan megalapítottuk a Gesztenyebarátok Klubját. Tavasszal a Medvehagymás délutánt tartottunk szintén a Dísz téren, jövő februárra pedig egy a farsangi finomságokat a középpontba helyező, hasonló jellegű programot tervezünk. Minden alkalommal egy-egy jótékony célt jelölünk ki, amelyre gyűjtünk. A Családok Átmeneti Otthona, illetve a Bóbita-ház után ezúttal Szabó Máténak és családjának próbálunk segíteni – mondta el kérdésünkre Campanari-Talabér Márta. Várpalota polgármestere hozzátette, bízik benne, hogy még hosszú évekig meg tudják rendezni a már igen népszerűvé vált programjaikat.
Az elmondottakat mi sem példázza jobban, hogy a pénteki délutáni indulás követően szinte egy tűt sem lehetett leejteni a Dísz téren, olyan sokan jöttek el a közösségi gesztenyesütésre, melyet idén a hétéves, leukémiával küzdő Szabó Máté és családja megsegítése céljából szervezett a Gesztenyebarátok Klubja. A nemes ügyhöz a városi nyugdíjas klubok, illetve Máté édesanyjának munkahelye, a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola nevelőtestülete, valamint szülői munkaközössége is csatlakozott.
A sült gesztenye mellett, zsíros kenyeret és többféle aprósüteményt is kínáltak a szervezők, akik már egy héttel az esemény előtt szorgosan készültek a jótékony célú közösségi programra. – Körülbelül 100 kilogramm gesztenyét vagdostunk be együtt az elmúlt napokban, de rengeteg sütemény és más finomság is készült. Egy héttel a rendezvény előtt már megkezdtük az előkészületeket, a klub tagjai ilyenkor minden szabadidejüket erre áldozzák, hogy a kitűzött célt, egy család vagy intézmény támogatását elérjük – hangsúlyozta Langné Regenye Marianna, a Gesztenyebarátok Klubja egyik tagja.
A pénteki rendezvény különlegessége volt, hogy ezúttal élő zenét is hallhatott a közönség. A Petőfi Sándor: Szeget szeggel című versét is mesterien dalba foglaló Koffer Band mellett a Caroline Street, a Mészáros Akusztik Duó, az M.C.S. Blues Band és a Curved Space zenekarok léptek fel a délután folyamán, s az adománygömbbe gyűjtött bevételüket szintén a várpalotai Szabó család megsegítésére ajánlották fel.
Így végül összességében több, mint 1,2 millió forintnyi adomány gyűlt össze a második Gesztenyés délutánon. A szervezők közölték, az összeget az Egy Mosolyért Közalapítvány által erre a célra nyitott alszámlára fizetik be, ahol az elmúlt hetekben is szépen gyűltek a támogatások.
A Várpalotai Hírcentrum hangulatos videója a rendezvényről
@varpalotamedia II. Gesztenyés Délután Várpalotán #várpalota #gesztenye #gesztenyebarátok #jótékonyság #ősz #buli #kofferband @Campanari-Talabér Márta ♬ [Autumn harvest] Cosmos, violin of autumn leaves(1032944) – SK MUSIC