Megvédték a vitézek a palotai várat
Nagy csatában ugyan, de megvédték a magyar vitézek a török seregtől a palotai várat a Diadal napja történelmi várjátékon.
Szombaton délelőtt az egész várost bejáró, s egyben csatába hívó felvonulással indult a nap Várpalotán, az út mellett sokan követték a hagyományőrzők útját. Délután a Szegedi Miniszínház, valamint a Langaléta Garabonciások jóvoltából előbb a gyermekeknek szóló programok következtek, majd solymász, illetve lovas bemutatónak és agárfuttatásnak tapsolhatott a szép számú közönség a vár előtt. Külön érdekesség volt Mónus József sokszoros világbajnok távlövő íjász bemutatója, a kiváló sportember ugyanis a hátsó várfokról lőtt célba több száz méteres távolságra.
A Diadal napja látogatói a középkori ítélkezési rendbe is belepillanthattak, a tolvajokra – természetesen csak imitálva a súlyos büntetést – kézlevágás, illetve akasztás várt. Szintén látványosak voltak a kihívásos párbajok, ám a nap, s egyben a hétvége csúcspontja ezúttal is az esti várostrom volt, ahol száznál is több hagyományőrző feszült egymásnak, hogy lódobogás, puskaropogás és ágyúdörgés közepette idézzék meg az 1566-os diadalt. A kiválóan megkomponált, pirotechnikai eszközökkel is alaposan megtámogatott csata természetesen ezúttal is magyar győzelemmel zárult, a törökök vert seregként voltak kénytelenek elkullogni a Thury-vártól.