Megküzdöttek a bajnokkal – Siklósi Gergely olimpiai ezüstérmes párbajtőröző Várpalotán

Siklósi Gergely olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok párbajtőröző látogatott el kedden a várpalotai Faller szakképzőbe a Küzdj meg a bajnokkal! program keretében. Az olimpikon rendhagyó testnevelésórát tartott a kadétoknak.
A közel 10 évvel ezelőtt indult program célja az iskolás gyerekek rendszeres sportolásra rávezető, a sportszeretetet elősegítő nevelése. Testnevelő tanáraik egy óra erejéig pedig nem mások, mint Magyarország olimpiai érmesei, olimpikonjai, világ – és Európa-bajnok sportolói. Az elmúlt évtizedben országszerte már több, mint 50 iskolába jutott el a kezdeményezés, Várpalotára ezúttal a tokiói ötkarikás játékokon ezüstérmet szerző Siklósi Gergely őrmester látogatott el.
A fiatalok nagy örömmel fogadták az olimpikont, aki a bemutatkozást követően mesélt nekik a Sportszázadról, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia szervezetébe tartozó, élsportolókból létrehozott alegységről is, mert saját bevallása szerint szeretett volna egy kis plusz motivációt adni a kadétoknak, hogy minél többen orientálódjanak a sport irányába.
Mivel azonban elsősorban testnevelés órára érkezett a Faller szakképzőbe a kiváló párbajtőröző, ezért a rövid ismerkedést követően a mozgásra helyeződött a fő hangsúly. A kadétokat sorversenyek várták, amelyeket Bíró Péter testnevelő irányítása mellett fegyelmezetten teljesítettek is. A csapatokhoz egy-egy feladat erejéig Siklósi Gergely is csatlakozott, s nem tagadta, alaposan megizzasztotta őt a gumi gépkarabéllyal történő szökdelés és bukfencezés vagy épp a célba dobás gyakorló gránáttal, vegyítve némi fekvőtámasszal.
Az olimpikon a tanóra végén elismerősen nyilatkozott a várpalotai diákok felkészültségéről, a rendhagyó testnevelés óra zárásaként pedig a Küzdj meg a bajnokkal! program sportolást és az egészségtudatos életmódot népszerűsítő ajándékait adta át a kadétoknak, akikkel természetesen egy közös fotóra is jutott idő.