Kitáncolták a májusfát a Felsővárosban
A szeles, borús idő ellenére is sokan kilátogattak a hétvégén a Mátyás Borozó előtti térre, ahol közösen döntötték ki a az idei májusfát, s tartottak egy jó hangulatú, családi mulatságot ennek tiszteletére a felsővárosiak.
A városrészben immár hagyománnyá érett a program, amelynek fő célja, hogy még jobban összekovácsolja az itt élő közösséget. – Igyekszünk ápolni a hagyományainkat, s szerencsére a helyiek is nagyon kedvelik ezt a rendezvényt. Az érdeklődők láthatták Litéri Szárazág, valamint a Zöldág Ifjúsági Néptáncegyüttes bemutatóját, majd Péter Csenge énekelt el egy kisebb népdalcsokrot. Már a májusfaállítással is egy régi néphagyományt élesztettünk fel, melynek utórendezvénye, a fa kidöntése, kitáncolása is nagy eseménynek számít a városrészben. Próbálunk a gyermekeknek is kedveskedni, ezért idén Andi bohóc műsorának megtekintése mellett népi fajátékokkal is játszhattak a legkisebbek – mondta el lapunknak Antal László, a városrész önkormányzati képviselője.
A hagyományokat egyébként jól ismerték a helyiek, hiszen volt egy bátor legény, név szerint Antal István, aki idén is megkísérelte a fára mászást. Sajnos nem sikerült neki a fa tetejéig feljutni, de így is vastapsot kapott a közönségtől. Mivel egyedül ő próbálkozott a feladattal, ezért a fa tetején „elrejtett” üveg bort is neki ajándékozták a szervezők.
A fa kidöntését követően aztán a szórakozásé volt a főszerep. Finom ételek és italok várták a mulatni vágyókat az estébe nyúló programon, ahol talpalávalót ezúttal is a Yomadarak együttes szolgáltatta.