Készül a Helyi Esélyegyenlőségi Program

A településen élő hátrányos helyzetű csoportok feltérképezése, valamint a feltárt problémák komplex kezelésére szolgáló intézkedési terv kidolgozása a célja a Helyi Esélyegyenlőségi Programnak (HEP), amelynek nyitófórumát Várpalota szociális-, oktatási- és egészségügyi intézményeinek képviselőinek részvételével a héten tartották az Inkubátorházban.
Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény írja elő a települési önkormányzatok számára egy, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok életkörülményeinek javítását szolgáló helyi program elkészítését. Az öt évre szóló, helyzetelemzésből és az intézkedési tervből álló program nyitófórumán Katona Csaba alpolgármester köszöntötte a megjelent szociális, oktatási és egészségügyi szakembereket.

Katona Csaba alpolgármester köszönti a megjelenteket az Inkubátorházban
– Városunk szociális helyzete mindig is megkívánta azt, hogy nagy hangsúlyt fektessünk a leszakadó réteghez tartozó embertársaink megsegítésére. Azért készül a szakszerű háttéranyag, hogy annak megállapításait alapul véve az intézményi háttérrel hatékony segítséget tudjunk nyújtani, illetve kapcsolódó pályázatok révén forrást is szerezzünk mindehhez – mondta el Katona Csaba alpolgármester.

Számítanak a helyi szakemberek tapasztalataira a program kidolgozásában
A Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészítésében ezúttal Darida Zsuzsa kutató és Drahos Zsolt szociálpolitikus segítik az önkormányzat munkáját. – Fontos, hogy bevonjuk a munkába a helyi szervezetek képviselőit, hiszen ők ismerik a helyi problémákat, ők tudják, hogy melyek azok az intézkedések, azok a programok, amelyek segíthetnek a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatásában. Itt a civilekre, az egyházi és oktatási szervezetek képviselőire éppúgy szükség van, mint a szociális és önkormányzati háttérintézményekre – emelte ki előadásában Drahos Zsolt.
A rendezvényen elhangzott: a HEP célja a településen élő hátrányos helyzetű csoportok feltérképezésén túl egy, a feltárt problémák komplex kezelésére szolgáló intézkedési terv megalkotása is. A program kidolgozása széleskörű szakmai egyeztetés eredményeként, a helyben érintett szakemberek bevonásával történik.

A HEP elkészítésében Darida Zsuzsa kutató és Drahos Zsolt szociálpolitikus segítik az önkormányzat munkáját
– Mi a program elkészítéséhez értünk, ismerjük annak módszertanát, s biztosítjuk a szükséges eszközöket, de helyi tudást azok a szervezetek tudják, akik itt élnek és dolgoznak a mindennapokban. Ők ismerik a célcsoportokat, a gyerekeket, a nőket, az időseket, a mélyszegénységben élőket és a romákat, valamint a fogyatékkal élőket. A nyitófórumon csak egy bevezető előadás, illetve egy kötetlen beszélgetés volt a résztvevőkkel, a következő két HEP munkafórumunk azonban már tematikus ülés lesz, ahol a módszertanunk felhasználásával összegyűjtjük és elindítjuk az adatok kielemzését, feldolgozását és a stratégiakészítést – tette hozzá kérdésünkre Darida Zsuzsa, akitől megtudtuk, az új HEP a 2028-as év végéig szól, azaz addig a dátumig számszerűsíthető eredményeket kell felmutatni valamennyi intézkedést illetően.