Jótékonysági est a Szabó családért a Thury-várban

Gyermekek a gyermekekért címmel jótékonyság estet szervez a leukémiával küzdő hétéves várpalotai kisfiú, Szabó Máté és családja megsegítésére a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola. Október 17-én, kedden 17.00 órától a Thury-várban városunk tehetséges óvodásai, általános és középiskolás diákjai, zeneiskolai növendékei lépnek majd a közönség elé produkciókkal.
Elsőként a Várpalotai Hírcentrum oldalán mutattuk be a Szabó családot, akik életük eddigi legnehezebb csatáját vívják. Május óta a leukémiával küzd a hétéves kisfiú, Máté, akinek időközben édesapjánál, Szabó Róbertnél is rákbetegséget diagnosztizáltak.

A várpalotai Szabó család. A szülők, Marcsi és Róbert, valamint a három gyermek, Máté, Simon és Beni
Cikkünk megjelenését követően nemcsak Várpalotán, hanem szerte az országban példás összefogás indult a család megsegítésére. Az édesanya, Marcsi munkahelye, a Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola a kezdetektől az ügy mellé állt, s holnap, azaz október 17-én, kedden 17.00 órára jótékonysági estre hívja és várja mindazokat, akik segíteni szeretnének a nehéz helyzetbe került családon.
– Kollégaként és szülőként egyaránt megérintett Marcsi története, hisz magam is kétgyermekes édesanya vagyok. Ráadásul egyidős gyermekeink vannak, így kismamaként gyakran összejöttünk délelőttönként, s amíg mi beszélgettünk, addig gyermekeink Bálint, Beni és Máté együtt játszottak. Amikor a nyáron megtudtam, hogy mi történt, azonnal hívtam telefonon és biztosítottam róla: mindenben számíthat az iskolára és természetesen a kollegákra. Lantos Erika kolleganőmmel kitaláltuk, hogy egy jótékonysági estet szervezünk a család megsegítésére – mondta el kérdésünkre Palkovics Ágnes, a Nepomuki Szent János iskola igazgatónője.

Palkovics Ágnes, a Nepomuki Szent János iskola igazgatónője, Szijártó László plébános, lelki igazgató és Lantos Erika pedagógus. A helyszínen is lehet váltani jegyeket a keddi jótékonysági estre
– Csak gyermek szereplők lesznek az esten, ezért adtuk a Gyermekek a gyermekekért címet a rendezvénynek. Nagyon színes és változatos programmal készültünk. Az evangélikus óvoda Bárány csoportja mellett az Inotai Tagiskolából érkezik egy versmondó kisfiú, ott lesznek a Thuri gimnázium néptáncosai, a mi iskolánkból pedig kórustagok, zeneiskolai növendékek és táncosok is fellépnek majd. Nagyon sok szeretettel várjuk nem csak azokat a szülőket, akik a gyermeküket odahozzák szerepelni, hanem mindenki mást a városból – tette hozzá Lantos Erika, a Nepomuki Szent János iskola pedagógusa.
Az intézmény lelki igazgatója, Szijártó László plébános szerint példaértékű az összefogás, ami Várpalotán kialakult az elmúlt hetekben. – A plébánia karitász csoportja is gyűjtést szervezett a családnak, a hívek első szóra a kezdeményezés mellé álltak, a templomban egy külön perselybe is be lehet dobni erre a nemes célra az adományokat. Amikor dr. Udavrdy György veszprémi érsek is tudomást szerzett a család nehézségeiről, akkor biztosított róla, hogy a főegyházmegye is támogatni fogja a családot. Emellett az iskola és a karitász csoport együttműködésében egy jótékonysági bált is szervezünk november 25-én, amelynek bevételéből szintén a Szabó családnak szeretnénk majd segíteni – mondta el Szijártó László plébános.
A Gyermekek a gyermekekért jótékonysági est október 17-én, kedden 17.00 órakor lesz a Thury-várban. Belépőjegyek 2000, míg támogatójegyek pedig 1000 forintos áron válthatóak elővételben a várban, a Forrás Evangélikus Keresztyén Óvodában és a Nepomuki Szent János iskola gazdasági irodájában, de természetesen a helyszínen is lehet vásárolni tiketteket.