Isten, Várpalota, család – Beszélgetés Lassu Tamással, a város díszpolgárával
SzabóPD Posted On 2023-09-15 
Díszpolgári címmel ismerte el Lassu Tamás mérnöktanár, sportvezető, vállalkozó életútját Várpalota Város Önkormányzata. A rangos elismerést szeptember elején vehette át Campanari-Talabér Márta polgármestertől a XXXVIII. Várpalotai Napok megnyitóján. Ennek apropóján beszélgettünk vele.
– 1950-ben születtem Várpalotán, a főiskolai évektől eltekintve mindig itt éltem. Apám a vegyesüzemnél dolgozott asztalosként, anyám pedig rám és a négy testvéremre vigyázott. Az ötvenes évek elején jártunk, nem volt könnyű időszak, de szeretetben, békességben éltünk egy másfél szobás kis házban. Az egykori 2-es számú (ma Nepomuki) általános iskolába jártam, majd a Thuri gimnáziumban érettségiztem. Bardócz Endre volt akkor az igazgató, s máig jól emlékszem az udvaron elmondott intelmeire. Tessék tudomásul venni, hogy a gimnázium nem kötelező iskolatípus, itt csak akkor maradhat valaki, ha teljesít – mondta el nekünk elsősöknek. Szavai súlyát jól példázza, hogy ötvenketten indultunk, s mindössze huszonnégyen érettségiztünk négy esztendő elteltével. Kiváló, ám szigorú tanári kar volt akkoriban a Thuriban. A mai napig jó szívvel emlékszem rájuk, köztük néhai osztályfőnökömre, Szabó Gyulára, akit többek között a komolyzenét is megszerettette velünk – mesél ifjúkoráról Lassu Tamás, aki a középiskolai évek után Esztergomban folytatta tanulmányait.
Lassu Tamás a Várpalota város díszpolgári címéhez járó plakettel és oklevéllel
A főiskolán előbb vegyipari gépész szaktechnikus képesítést szerzett, majd hazatért Várpalotára és 1971-ben szakmájában a szomszédos Peremartonban kezdett dolgozni. Közben levelezőn Pécsett mérnökként végzett. Három év elteltével aztán elindult a vegyipari képzés a mai Faller szakképzőben, ahova tanítani hívták. – Elfogadtam, s a mai napig jó döntésnek tartom, hogy belekóstoltam a tanári hivatásba. Legényember voltam, reggeltől estig dolgoztam. Délelőtt tanítottam, délután a kollégiumban korrepetáltam, majd az esti szakmunkásképzőben is tartottam órákat. Közben a Műszaki Egyetemen mérnöktanári diplomát szereztem, 1976-ban államvizsgáztam. Egészen 1987-ig tanítottam – idézi fel a közel öt évtizeddel ezelőtt történteket Várpalota díszpolgára, majd a szívügyének számító sportra terelődik a szó.
– A sport mindig az életem fontos része volt. Fiatalon fociztam, kézilabdáztam, atlétizáltam és súlyt emeltem. A főiskolai évek alatt pedig kosárlabdáztam, s már ott is intéző voltam a csapat mellett. Selmeczki András barátom, a Várpalotai Bányász kézilabda szakosztályának vezetője tudta ezt, s felkért, hogy hazatérve a Györe Tibor által edzett ifjúsági csapat mellett is lássam el ezt a feladatot. Így, a ranglétra legaljáról indult a sportvezetői karrierem a várpalotai klubnál – mondja nevetve Lassu Tamás, aki mindeközben a Faller szakképző fiú kosárlabdázóinak edzője is lett Poór Gyula invitálására. Nem is akármilyen eredménnyel, hiszen 10 éven át trenírozta a fiatalokat, s három alkalommal is eljutott csapatával az országos középdöntőbe
Campanari-Talabér Márta polgármestertől vette át a díszpolgári címet a XXXVIII. Várpalotai Napok ünnepélyes megnyitóján
Közben 1980-ban megismerkedett későbbi feleségével, Zsuzsával, akivel 1981. március 28-án kötötték össze hivatalosan az életüket. A gyermekáldásra sem kellett sokat várni, hiszen 1982 megszületett Veronika, ’83-ban Zsuzsanna, ’86-ban Tamás, míg ’91-ben Anna lányuk „zárta a sort”. 1990-ben Szabolcska utcai lakásukba is beköltöztek, ami máig szeretett otthonuk.
Ugorjunk azonban vissza három évet az időben, egészen 1987-ig. – Fájó szívvel ugyan, de munkahelyet váltottam, otthagytam az iskolát. Akkor a Faller mellett már a Thuri gimnáziumban is tanítottam. Nagyon szép és fontos időszaka volt ez az életemnek. Nem tehettem azonban mást. Három gyermeket neveltünk addigra, nyaranta pincérkedtem is a tanítás mellett a Balatonnál és Palotán a Sport Étteremben, hogy biztosítani tudjam a családomnak az anyagi biztonságot. Aztán ’87-ben állásajánlatot kaptam egy acélárukkal foglalkozó budapesti cégtől. Sokat dolgoztunk, sokat mentünk, de rengeteg gazdasági szereplőt megismertem szerte az országban. 1990-ben aztán Marton József barátommal és Gróz Lászlónéval megalapítottuk a Palotaker Kft.-t. A kezdeti, nehéz időszak után folyamatosan fejlődtünk, az acéláruk mellett később tehergépkocsi-alkatrészekkel, gázkészülékekkel és szerelvényeikkel is foglalkoztunk. Idővel telket is vásároltunk, a mélyfúrók egykori telepét, ahol üzletet és csarnokokat építettünk – meséli vállalkozói karrierjének alakulását Lassu Tamás, aki közben természetesen a sporttól sem szakadt el.
A Várpalotai Bányász kötelékében az ifjúsági kézilabda csapat mellett idővel a felnőtt gárda intézője is ő lett.
– Nem túlzás állítani, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek számítottak a csapat aranykorának. Az egykori ificsapat játékosai a felnőttek között is klasszissá értek, s rengeteg örömöt szereztek a várpalotai sportszerető közönségnek. Az NB II-es sikerek után 1982-től tizenkét éven át az NB I-ben szerepelt az együttes, az ország legjobb csapatainak is méltó ellenfelei voltunk. Olyan kiváló szakemberek dolgoztak edzőként Várpalotán, mint Poór Gyula, Kaló Sándor és Kiss Szilárd. 1994-ben aztán anyagi nehézségek miatt kénytelenek voltunk visszalépni az első osztályú bajnoki szerepléstől – emlékszik vissza Lassu Tamás, aki ekkoriban már a Várpalotai Bányász Sportkör kézilabdáért felelős elnökhelyettese volt.
– Nagyon nehéz döntés volt, de az önkormányzat nem szavazta meg a támogatást az NB I-es induláshoz, így nem volt más lehetőségünk, mint újraszervezni a sportkört és a megyei bajnokságból újra elindulni felfelé. Csővári János lett az egyesület elnöke, Hardi János vitte a labdarúgást, én a kézilabdát. Mindenfelé kalapoztunk, hogy össze tudjuk szedni a működéshez szükséges minimális pénzt, de így is irgalmatlanul nehéz feladat volt biztosítani az anyagi hátteret. Csővári Jánossal és Bátor Antallal az önkormányzati képviselői tiszteletdíjunkat sem vettük fel, hanem azt is a Bányásznak adtuk sok-sok éven át. Szerencsére a csapat rászolgált a bizalomra, a megyei pontvadászat után megnyertük az NB II-es bajnokságot is, három év elteltével újra NB I/B-s kézilabda mérkőzéseket láthatott a lelkes várpalotai közönség – emlékszik vissza a sportkör nehéz éveire Tamás, aki nemcsak önkormányzati képviselőként (1998-tól 2010-ig volt képviselő a várpalotai testületben), hanem vállalkozása révén támogatóként is segítette szeretett klubját, amelyet 1998-tól nyolc éven át elnökként vezetett.
Szeretett feleségével, Zsuzsával a várpalotai Forrás evangélikus óvoda egyik rendezvényén
Vallásos emberként a sport mellett a hit az, ami gyermekkora óta fontos része életének. A családból hozta, s feleségével is ez mutat számukra utat a mindennapokban. – Én katolikus vagyok, míg Zsuzsa evangélikus, de ez sosem jelentett problémát nálunk. A hit nagyon sok nehézségen átsegített bennünket, a gyerekeket is ebben a szellemben neveltük – mondja, majd megjegyzi, élete egyik nagy sikerének tartja, hogy 2003-ban a bezárásra „ítéltetett” egykori Zrínyi iskolát (ma Nepomuki Szent János iskola) sikerült átadni a katolikus egyháznak, így megmenekült az intézmény. – Sokat jártam be Veszprémbe Márfi Gyula érsek atyához, akit végül sikerült meggyőznöm, hogy vegye át az egyház az iskolát. Büszkén látom, hogy a mai napig szépen működik az intézmény – teszi hozzá, majd megjegyzi, a kultúra támogatása mindig fontos volt számára, a David Popper Nemzetközi Csellóverseny indulásánál is bábáskodott.
Aztán zárásként a család kerül szóba, s Lassu Tamásnak rögtön felcsillan a szeme. Büszkén mesél gyermekeiről, az ügyvédként praktizáló Veráról, az édesanyja örökébe lépő, s az evangélikus óvoda vezetését épp a napokban átvevő Zsuzsiról, az épületgépészeti anyagok forgalmazásával foglalkozó, egykoron kiváló kézilabdázó Tomiról és az agrármérnök Panniról. No meg az unokákról, hiszen már hatan vannak. Ők a legnagyobb büszkeségeim: Emma, Levente, Milla, Panni, Róza és Zalán. Isteni áldás, hogy minden gyermekünk Várpalotán él, így minden nap láthatjuk őket és az unokákat – jegyzi meg mosolyogva Lassu Tamás.
Búcsúzáskor még megkérdezem: mit szólt ahhoz, hogy a legmagasabb kitüntetést, a díszpolgári címet kapta meg a napokban szülővárosától? – Természetesen hatalmas megtiszteltetés, bevallom, nem is számítottam rá. Ez az elismerés talán visszaigazolása annak, hogy nem éltem hiába Várpalotán.
