Iskolákban mutatkozott be a Cserregő Néptáncegyüttes
A Cserregő Néptáncegyüttes, valamint a Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola Művészeti Tagozata a tanév kezdetét követően is fontosnak tartja, hogy ellátogasson a város intézményeibe. Szerda délelőtt négy iskolában mutatkoztak be a fiatal tehetségek, mégpedig azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet néptánc tanulás lehetőségére.
A kedvcsináló bemutatóval többek között a Vásárhelyi András Tagiskola, a Várkerti Általános Iskola, a Thuri György Gimnázium és a Nepomuki Szent János Általános Római Katolikus Iskola nebulói találkozhattak szerda délelőtt. A toborzás révén a Cserregő Néptáncegyüttes utánpótláscsoportját, s az intézményekben működő gárdát szeretnék felfrissíteni és megújítani. Elsősorban iskoláskorú gyermekeket szeretnének toborozni, de természetesen a felnőtt korosztály előtt is nyitott a lehetőség, mondta el lapunk kérdésére Soós Gyula András, az együttes szakmai vezetője, aki szerint a néptáncnak komoly közösségépítő ereje van.
– A néptánc szeretetén túl a közösség az, ami fontos a csoporton belül, hiszen összetartó, sok éven át együtt dolgozó és élményeket együtt szerző gyermekekről, fiatalokról van szó. Minden korosztályt meg szeretnénk szólítani, szerintünk a néptánc egy olyan szabadidő eltöltési forma, illetve egy olyan közösségteremtő műhely, ami rengeteg értékkel bír. Abban különbözik a többi szabadidős tevékenységtől, hogy a fiúk és lányok együtt, zenére, szép viseletekben mozognak, s játszva tanulnak. Számtalan fellépésre is hívnak bennünket, amelyek a számunkra ünnepnapot jelentenek. Ilyenkor a legszebb ruhákat ölthetik magukra a fiatalok, mellyel egy különleges alkalmat teremünk. Ezzel többnek érezhetik magukat a hozzánk járó táncosok. Ezt szeretnénk megismertetni minden korosztállyal – hangsúlyozta a Cserregő Néptáncegyüttes vezetője, aki tősgyökeres várpalotaiként a Cserregőben kezdte táncos pályafutását. András ma már hivatásos táncos, aki januárban tért vissza a gyökereihez Várpalotára.
A bemutatónak minden iskolában nagy sikere volt, többen is jelezték szándékukat azzal kapcsolatban, hogy szívesen kipróbálnák magukat a néptáncban. Többek között így gondolta Sztanke Martin, a Várkerti iskola hatodik osztályos tanulója is.
– Nagyon tetszett a táncuk, a ruhájuk. Szeretem a néptáncot, de még soha nem próbáltam ki, úgy gondoltam, hogy éppen itt az ideje. Mindemellett fontosnak tartom a hagyományőrzést is, hogy ne felejtsük el a múltunkat – mondta el lapunknak a lelkes nebuló.