Húszéves Wolfsberg és Várpalota testvérvárosi kapcsolata
Várpalota és Wolfsberg testvérvárosi kapcsolatának huszadik évfordulóját ünnepelték az érintettek az elmúlt hétvégén a festői szépségű helyen fekvő osztrák településen.
– Bárhol is vagyunk a világban, mindig tudnunk kell, hogy nem vagyunk egyedül, vannak barátaink és társaink, akikre számíthatunk. Mi Várpalotáról egészen biztosan Wolfsbergre, a wolfsbergiekre tekintünk így, ha Ausztriára gondolunk – kezdte köszöntőjét a wolfsbergi városháza dísztermében összegyűlt ünneplők előtt Campanari-Talabér Márta.
Várpalota polgármestere a húszéves jubileum alkalmából megrendezett ünnepségen emlékeztetett, a barátság, majd később a hivatalos kapcsolat egy szomorú véletlennek, egy Wolfsberg mellett bekövetkezett autóbalesetnek volt „köszönhető”. Ebből alakult az a gyümölcsöző együttműködés, amelynek 20 éves hivatalos jubileumát ünnepeljük most, tette hozzá a városvezető. – Ha számvetést készítünk, van mit felmutatnunk, hiszen az elmúlt két évtizedben számos alkalommal találkoztak művészeti csoportjaink, a sportolók is rendszeresen részt vettek egymás versenyein. A gasztronómia területén mindig büszkék vagyunk Pálffy László sikereire, ahogy az iskolai kapcsolatokra, a tűzoltók közötti barátságra, az ápoló otthon támogatására és a közös Európai Uniós projektekre is – hangsúlyozta Campanari-Talabér Márta.
A városvezető megjegyezte, a jubileum azonban nem csupán arra jó alkalom, hogy visszanézzünk, hanem arra is, hogy előre tekintsünk és keressük a további együttműködési formákat. – Éppen ezért a mi várpalotai delegációnkban a képviselő-testületi tagok és a polgármesteri hivatal vezetői mellett az oktatási és szociális intézmények, a kulturális és sport cégeink vezetői, valamint kiemelt művészeti együtteseink képviselői kaptak helyet, akik készek arra, hogy a kapcsolatot továbbvigyék és megújítsák. Láthatjuk különbözően a világot és benne Európát, de a testvérvárosi kapcsolatokat soha nem írhatja felül a pártpolitika. Azt keressük mindig, ami összeköt bennünket, nem pedig azt, ami szétválaszt – mondta el Campanari-Talabér Márta, aki Hans-Peter Schlagholz polgármester mellett külön köszönetet mondott Robert Schmidnek, a wolfsbergi polgármesteri kabinetiroda vezetőjének, akit rengeteget tett a két város kapcsolatáért az elmúlt 20 évben.
Mozgalmas időszak volt ez a húsz esztendő. Nehezen indult, főképp wolfsbergi részről, ám később nagyon eredményes testvérvárosi kapcsolattá vált. A legfontosabb számunkra, hogy a fiatalokat is bevonjuk a partnerségbe, hiszen ők lesznek a jövő döntéshozói, rajtuk múlik, hogy hosszú távon miképp működhet majd ez a kapcsolat. Fontos, hogy ők is magukénak érezzék a nemzetközi partnerséget, ami különösen fontos az Európai Unióban – mondta el Hans-Peter Schlagholz. A házigazda Wolfsberg város polgármestere mellett az ünnepségen a testvérvárosi kapcsolat kialakulásánál bábáskodó, s az elmúlt két évtizedben a partnerségét sokat dolgozó helyi politikusok, intézményvezetők is elmondták gondolataikat. Közös pont volt a visszaemlékezésekben, hogy a hivatalos kapcsolatok mára igaz barátságokká nemesedtek a várpalotaiakkal.
Az évforduló alkalmából Várpalota vezetői és önkormányzati képviselői mellett a helyi intézmények, cégek vezetői és a kulturális csoportok képviselői is elutaztak Wolfsbergbe. A háromnapos látogatás során megismerhették a házigazda települést, valamint a környező vidéket. Látogatást tettek a hüttenbergi Heinrich Harrer Múzeumban is. Az intézmény a Karintiából származó, a Hét év Tibetben című könyvvel világhírűvé váló író, felfedező életútjának állít emléket. A várpalotai delegáció egy hangulatos családi étterembe is meghívást kapott, ahol zenekari kísérettel osztrák és magyar nótákat énekelt együtt a társaság a wolfsbergi képviselőkkel.