Gyermekorvos szeretne lenni a karate keményöklű várpalotai hercegnője

Aranyérmet szerzett  júniusban Debrecenben rendezett ifjúsági (U16) karate Európa-bajnokságon Kis Mónika. A VBSK karate szakosztályának (Főnix Dojo) tehetséges sportolójával egy nyáresti tréning előtt ültünk le beszélgetni a Bányász Sporttelepen, és sokat tanultunk tőle az alázatról, a kitartásról, a küzdeni akarásról.

Nyitányként a száraz tények: az évek óta nagy tehetségként számon tartott Kis Mónika Európa-bajnoki címet szerzett a cívisvárosban megrendezett kontinensviadalon, ahol az 55-60 kilogrammos súlycsoportban ellentmondást nem tűrően verekedte magát végig a komplett mezőnyön. A verseny erősségéről sokat elmond, hogy mintegy 500 sportoló nevezett Európa szinte minden szegletéből.

Kezdjük azonban a még most is szemtelenül fiatal várpalotai hölgy történetét a legelején. Mónika 2007-ben született, Várpalotán él a szüleivel és Veszprémben tanul, a Padányi Katolikus Iskola egészségügyi tagozatán. Nem véletlen a döntés, tudom meg tőle, hiszen nagy álma, hogy később gyermekorvos legyen.

Most azonban a tanulás mellett elsősorban a karate tölti ki az életét. Közel 12 évnyi munka érett be a júniusban szerzett EB-arannyal, hiszen édesapja négy és féléves korában vitte le először örökmozgó kislányát a Főnix Dojo edzésére a városi sportcsarnokba ahol Schwarcz Róbert fogadta nyáron, majd szeptembertől a Várkerti iskolában több más gyermek mellett Vancsek Ferenc kezdett foglalkozni vele.

– Már az első foglalkozásokon látszott, hogy Mónika nagy tehetség. A karatéban ugyanis rengeteg bonyolult mozgásforma van, elég, ha különböző ütésvédő és rúgás technikákat vagy a formagyakorlatokat említem. Természetesen a kisgyermekeknél mindezt még játékosan gyakoroljuk, ám Mónikán már akkor látszott, hogy nemcsak élvezi a különböző testérintéseket, csipesz-szedegetéseket, hanem közben gondolkodik is azon, hogy a következő pillanatban mit csináljon, hova nyúljon – jegyzi meg Vancsek Ferenc, aki Schwarcz Róbert vezetőedzővel együtt felel a sportoló felkészítéséért.

Alig másfél esztendő elteltével már versenyezni kezdett Mónika, akinek a kezdeti kudarcok sem szegték kedvét. Edzői mellett szülei is biztatták, így nem adta fel. Jöttek is a sikerek. Nyolcévesen már a két évvel idősebbek között tudott nyerni a viadalokon, ahol sok esetben nála jóval magasabb és testesebb ellenfelekkel kellett megküzdenie.

– Eleinte voltak kisebb félelmeim, de aztán a pástra lépve ezek mindig elillantak, hiszen tudtam: alaposan fel vagyok készítve. A mai napig úgy tartom egyébként, hogy a legnagyobb ellenfelem saját magam. Csak rajtam múlik, hogy mit hozok ki magamból – mondja határozottan Mónika, s közben Vancsek Ferenc is csak bólogat. Egyetért tanítványával.

– Ebből is látszik az, hogy fiatal kora ellenére mennyire érett sportoló és személyiség. Nem másokról beszél, hanem a saját korlátainak legyőzéséről – teszi hozzá.

Országos szinten 11-12 évesen robbant be a honi mezőnybe, azóta pedig egymást követik a győzelmek, köztük a magyar bajnoki címek. Érmeinek és kupáinak kis túlzással már külön szoba kell otthonában, de ezt a szülei természetesen nem bánják, mindenben támogatják lányuk sportolói pályafutását. Ami szépen ível felfelé, hiszen mára Magyarországon már nem igazán akad a korosztályában komolyan vehető ellenfele, ezért is készültek nagyon edzőivel a debreceni Európa-bajnokságra, ahol a legjobb nyolc között rögvest a talán legerősebbnek tartott litván lány állt vele szemben a páston. – Technikailag és fizikálisan egyaránt nagyon erős volt, komoly csatát vívtunk. Folyamatosan tolt kifelé, de sokat készültünk erre az edzőimmel, így a védekezésem rendben volt. A másfél perces küzdőidő után döntetlenre álltunk, így jöhetett a hosszabbítás. Akkor úgy éreztem, hogy ellenfelem elfáradt egy kicsit, s eljött az én időm. Meg is rogyott, így végül győzni tudtam – idézi fel az EB-n történteket Mónika olyan természetességgel, mintha egy hétvégi túrázásról mesélne.

A folytatásban aztán már egy fokkal könnyebb dolga volt a Főnix Dojo üdvöskéjének. Az elődöntőben egy lengyel, a döntőben pedig egy ukrán lányt sikerült felülmúlnia, így a dobogó tetején állva, aranyéremmel a nyakában hallgathatta a magyar himnuszt.

– Érzelmes típus vagyok, a végső győzelem pillanatában el is sírtam magam egy kicsit. Nagyon sokat dolgoztunk az edzőimmel és a szüleimmel ezért a sikerért. Ígérem, hogy nem állok meg, komoly terveim vannak a jövőre nézve a sportágban – mondja határozottan a friss kontinensbajnok, aki fél szemmel már a jövő májusi junior (U18) Európa-bajnokságra figyel, amelyet a spanyolországi Valenciában rendeznek majd.

– Egy korcsoporttal feljebb lépek, ráadásul az U18-ban már a küzdelemben lekerül rólunk a kesztyű is. Sokat kell erősödnöm, hogy jobban bírjam az ütéseket és a rúgásokat, a leendő ellenfeleket nézve nem lesz éppen egy sétagalopp a valenciai viadal – jegyzi meg mosolyogva Mónika. A sikerének titkát firtatva megtudom, évek óta Főnix Dojo edzései után is ott marad a csarnokban küzdeni a felnőttekkel, így készül a nála magasabb és erősebb ellenfelek elleni harcra. Emellett Tésen a teremkerékpáros, valamint a helyi karate edzéseket is rendszeresen látogatja, hétvégente pedig Simon József fejleszti erőnlétét és technikáját, de édesapjával otthon is szoktak külön tréningezni.

Legnagyobb célja a súlycsoport nélküli karate világbajnokság, amelyet Szepesi Csenge révén egy magyar karatéka is megnyert már egy alkalommal. Megvan tehát a követendő példa.

– A karate számomra egy életstílus, így még nagyon sokáig szeretném, hogy a mindennapjaim része legyen ez a gyönyörű sportág. Edzőimtől és klubtársaimtól látom, hogy idősebb korban is lehet űzni, ráadásul nem titkolt vágyam, hogy a versenyzői karrier után fiatalokkal foglalkozzam – zárja a beszélgetést Kis Mónika.

Hozzászólások