Fergeteges hangulatú bál

Fésűs Nelly és a Koktél Band felelt a jó hangulatért idén a Várkerti Általános Iskola Alapítványának a bálján, amelyen közel 250-en mulattak együtt a Thury-várban.
A Várkerti Általános Iskola Alapítványának bálja a hagyományok szerint jótékonysági rendezvény volt, így volt ez idén is. A szombat esti rendezvény célja az iskola diákjainak támogatása volt. – Az alapítvány szokta segíteni a tehetséges nebulók különböző versenyeken való részvételét, jutalomkirándulásokat szerveznek, azaz sok élményt és örömet szerez a gyerekeknek ez a támogatás – mondta el kérdésünkre Koncz Annamária.

A Koktél Band alaposan megtáncoltatta a bálozókat a várban
Az intézmény igazgatója hozzátette, a Várkerti bálnak jó a híre a városban, a népszerűségét mi sem példázza jobban, mint az, hogy annyian jelezték előzetesen részvételüket, hogy a Thury-vár rendezvényterme mellett az egyik kisebb termet is meg kellett nyitni a bálozóknak. Összesen egyébként közel 250-en mulattak együtt szombat este a várban.
A rendezvényt a Cserregő Néptáncegyüttes színvonalas műsora nyitotta, majd az est sztárvendége, Fésűs Nelly lépett a publikum elé, s szórakoztatta népszerű slágerekkel a bálozókat. A folytatásban aztán a finom vacsorát követően a Koktél Band húzta a talpalávalót, s természetesen volt tombolasorsolás is, amelynek keretében számos értékes ajándék is gazdára lelt.