Élményekhez juttatni az embereket
Tíz éve, 2008 óta dolgozik a várpalotai önkormányzat nemzetközi kapcsolatokért felelős referenseként Borbásné Gazdag Gabriella, akinek nevéhez számtalan sikeres pályázat kapcsolódik. Emellett az immár 15 esztendeje működő Gizella Nőikar karnagyaként a zene területén is komoly eredményeket ért el.
– Egy Pest megyei kis faluban, Gombán nőttem fel. Már gyerekkoromban zongoráztam, így nem volt kérdés, hogy a zenével kezdek el foglalkozni. Zeneművészeti középiskolába, majd főiskolára mentem, végül a Zeneakadémiára, ahol karvezetés szakon végeztem. Utóbbi helyen kötelező volt az olasz nyelv, ám senki sem szerette és vette komolyan. Számomra azonban szimpatikus volt, megtanultam olaszul, már 1987-ben középfokú nyelvvizsgát tettem. Jól döntöttem, hiszen később a zene mellett a nyelv az egész életemet meghatározta. Tulajdonképpen ennek köszönhetem azt, hogy ma itt vagyok – kezdi a beszélgetést Borbásné Gazdag Gabriella, aki férjével, Borbás Károllyal is a főiskolán ismerkedett meg. – Karcsi várpalotai származású, s miután végeztünk, nagyon ragaszkodott a városához, így ideköltöztünk. Szerencsém volt, mert akkor indult Veszprémben a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola, ahol találtam állást, szolfézs-zeneelmélet tanár és karvezetőként a végzettségemnek megfelelően taníthattam.

Számomra a legnagyobb siker más emberek örömét látni, mondta el Borbásné Gazdag Gabriella
A zene mellett azonban a nyelv is hamar komoly szerepet kapott az életében. – Az énekesek tudták, hogy középfokú nyelvvizsgám van olaszból. Kérték, tanítsam őket a nyelvre. Közben több kórussal is jártam a déli országban, hiszen kevesen beszéltek olaszul, ott pedig, mint tudjuk, az olasz az első és a második nyelv is, nem szívesen szólalnak meg angolul vagy épp németül – jegyzi meg nevetve Gabriella, aki bevallja: soha nem gondolta volna, hogy ekkora szerencséje lesz ezzel a nyelvvel.
– A várpalotai önkormányzatnak már a ’90-es évek végén lettek olasz kapcsolatai Franco Locatellin keresztül, jöttek olasz delegációk például a Vár Expóra is. Előfordult, hogy több tolmácsra volt szükség, s akkor engem is meghívtak, de a Németh Tibor vezette futócsapattal is több alkalommal jártam kint Olaszországban. Tíz évvel ezelőtt, 2008-ban aztán hivatalosan is önkormányzati dolgozó lettem, amit a mai napig jó döntésnek tartok, hiszen szeretem a munkámat, ráadásul Várpalotának nagyon erősek az olasz kapcsolatai, így a nyelvtől sem szakadtam el. Grottazzolina és Sant’Elpidio a Mare révén két jól működő testvérvárosi kapcsolatunk is van, de több más településsel (pl.: Porto San Giorgio, Quattro Castella, Ortezzano) partneri viszonyt ápol Várpalota, ami a sport és kulturális együttműködéseken felül nemzetközi pályázatok esetében is fontos szempont. Jól működő és aktív a kapcsolat az ausztriai Wolfsberggel és az erdélyi Petrozsénnyel, emellett a lengyelországi Czeladz, a szlovákiai Körmöcbánya, a török Gazipasa is testvérvárosunk, de partnerként pedig egy horvát város, Ilok is részt vesz a pályázatainkban – sorolja az önkormányzat nemzetközi kapcsolatokért felelős referense.

Öt ország fiataljai találkoztak augusztusban Várpalotán
– Campanari-Talabér Márta polgármester asszonynak az a meglátása, hogy a városlakók minél szélesebb körének meg kell adni a lehetőséget arra, hogy kihasználják Várpalota nemzetközi kapcsolatait. Ez az én munkám, hogy kulturális, iskolai és sport szinten is segítsem őket. Fontosnak tartom, hogy már fiatal korban megismerjék a gyerekek más kultúrák diákjait, egymás életét és mindennapjait, hogy kapcsolatokat építsenek ki, Jó példa erre az az ifjúsági találkozó, amelyre idén már harmadszor nyertünk támogatást az Európai Uniótól. Idén a környezetvédelem volt a fő téma a rendezvényen, ahol Várpalotán kívül négy ország fiataljai képviseltették magukat. Közös beszélgetéseken keresztül ismertük meg egymás problémáit, véleményét. Ezen felül természetesen igyekeztünk bemutatni Magyarországot, esténként pedig minden nemzet a saját gasztronómiáját és kultúráját mutatta be. Különösen nagy élmény volt a pályázat, mivel mindenki komolyan vette és felkészült volt, s azt gondolom a résztvevő fiatalok is jól érezték magukat, hasznos tapasztalatokat szereztek – meséli Gabriella, majd megjegyzi, az elmúlt években több alkalommal is a legjobb magyar pályázatok közé választotta Várpalota különböző nemzetközi projektjeit a Tempus Közalapítvány, egy megváltozott munkaképességűek integrációját célzó pályázatunkat pedig egyedüli magyarként európai szinten is kiemeltek.

A Gizella Női Karral nemzetközi sikereket is elértek már
Borbásné Gazdag Gabriella életét a nemzetközi kapcsolatok menedzselése mellett a zene határozza meg. A Gizella Nőikar karnagyaként itthon és határainkon túl is komoly sikereket értek el az elmúlt 15 évben, koncertek, eredményes fesztiválszereplések, cd-felvételek fémjelzik tevékenységüket. – Második díjat hoztunk haza a Pécsi Kamarakórus Fesztiválról, ahogy az olaszországi Goriziában rendezett rangos kórusversenyről is. A kiváló emberi és szakmai közösség mellett azonban talán arra vagyok legbüszkébb a Gizella Nőikarral kapcsolatban, hogy sikerült eljutnunk a kontinens legjelentősebb ilyen jellegű megmérettetésének tartott arezzói kórusversenyre is, ahova csupán meghívásos alapon lehet eljutni. A zene révén egyébként, csakúgy, mint az élet más területein, azon dolgozom, hogy élményekhez juttassam az embereket. A kórus tagjait, a koncertjeinket és felvételeinket hallgatókat vagy épp azokat, akiknek lehetősége nyílik egy-egy külföldi kiutazásra valamely testvérvárosunkba. Ez a célom, ezért tevékenykedem a mindennapokban, hiszen számomra a legnagyobb siker más emberek örömét látni – jegyzi meg Gabriella.
A munka és a zene mellett természetesen a család a legfontosabb számára. Vallja, szerettei támogatása rengeteget jelent számára. – Harminckét éve vagyunk házasok a férjemmel, Károllyal, aki a Várpalotai Bányász Kórus karnagya, így egymás szakmai munkáját is segíteni tudjuk. Mindig ő az első, akinek kikérem a véleményét, ha valamilyen fontos döntést kell hoznom. Két gyermeket neveltünk fel. Lányunk, Katalin az ELTE társadalmi tanulmányok szakán végzett, fiunk, Péter pedig utolsó éves diák a veszprémi Lovassy László Gimnázium matematika szakán. Nagy büszke vagyok rájuk, ők jelentik számomra a motivációt a mindennapokban – zárja a beszélgetést Borbásé Gazdag Gabriella.