Elismerés az egészségügyi dolgozóknak

Semmelweis napi ünnepséget tartottak a Thury-várban , ahol az egészségügyben dolgozók munkájáért mondott köszönetet Várpalota önkormányzata.
Kétszáz éve, 1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja, születésnapja a magyar egészségügy napja. Az eseményen Campanari-Talabér Márta szólt az „anyák megmentőjeként” elhíresült orvosról és az egészségügy fontosságáról.
– Életében nem lehetett próféta a saját hazájában. Azonban születésének napja ma már az egészségügyi dolgozók ünnepe is egyben. Ő volt az egyetlen magyar orvos, akinek a nevét a világ minden táján ismerik, tevékenységétől függetlenül. Életében egyszerre volt jelen a tehetség, a tudás és az alázat. Ma már egyszerűnek tűnő felfedezésével, a műtéteknél való klóros kézmosással és az eszközök fertőtlenítésével alapjaiban változtatott az akkori kor kórházi protokollján. Hatása nemcsak az egészségügyben, hanem a mindennapi életben is alapvető lett, közgondolkodásunk részévé vált – méltatta Semmelweis Ignác munkásságát Campanari-Talabér Márta polgármester, majd átadta az ünnepi elismeréseket az egészségügyi dolgozóknak.
Várpalota Város Önkormányzata Semmelweis nap alkalmából dr. Tollas Imola aneszteziológus főorvos részére az egészségügyi ellátás érdekében nagy szakmai alázattal végzett magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként Semmelweis-díjat adományozott. Az egészségügyi dolgozók ünnepe alkalmából emléklapot kapott dr. Pintér László ortopéd szakorvos, a gyógyítás szolgálatába állított több évtizedes kimagasló szakmai munkája és emberi tulajdonságai elismeréseként.
Domján Jánosné, a Szent Donát Kórház járóbeteg ellátás szakasszisztense részére a több, mint negyven éve végzett odaadó, lelkiismeretes és magas szintű szakmai munkája elismeréseként. Erdélyi Károlyné, a Szent Donát Kórház fekvőbeteg ellátás szakasszisztense több mint negyven éve végzett áldozatkész, szorgalmas, elismerésre méltó, hivatástudattal végzett munkájának elismeréseként.
Parti Lászlóné a Szent Donát Kórház dolgozója a több mint harminc éve végzett elismerésre méltó, hivatástudattal, nagy precizitással végzett munkájának elismeréseként. Hadnagyné Hülber Emőke, az otthoni szakápolás vezetője az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szorgalommal végzett szakmai tevékenysége elismeréseként. Földi Edit szakasszisztens az áldozatkész, szorgalmas, elismerésre méltó, hivatástudattal végzett munkájának elismeréseként. Hornung Bernadett szakasszisztens az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szorgalommal végzett szakmai tevékenysége elismeréseként.
Konta Zsoltné szakasszisztens a lelkiismeretesen, nagy szakmai alázattal végzett magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként. Kollár Márk mentő szakápoló az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szorgalommal végzett szakmai tevékenysége elismeréseként. Fülöp Márta védőnő a jövő nemzedék egészségvédelme érdekében kifejtett három évtizedes fáradhatatlan, magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként.
A Semmelweis napi ünnepségen színvonalas műsort adtak a a Crystal Fitness SE táncosai, valamint Lacó Fruzsina.