Egy falatnyi Olaszország

Főzőshow, ételkóstolók, táncos és zenés programok, valamint kiállítások is várták a látogatókat a hétvégén a várpalotai IV. Olasz Napokon, amelynek a barátságtalan időjárás miatt ezúttal a Thury-vár folyosói és termei adtak otthont.

Nagy sikerrel lépett a közönség elé a Várpalota olasz testvérvárosából érkezett Ortenzia néptánccsoport
– Várpalotának három olasz testvértelepülése is van. A sport mellett a hagyományőrzés az a terület, ahol a legaktívabb a kapcsolat, ám az olasz hagyományőrzőknek soha nem jutott elég figyelem a rendezvényeinken. Ezért is gondoltunk arra négy évvel ezelőtt, hogy Olasz Napok néven egy külön rendezvényt szervezünk tavasszal, ahol egyfelől ők is bemutatkozhatnak, másrészt viszont az olasz kultúra bemutatására is lehetőség nyílik, ami így már komoly vonzerőt jelenthet. Azt gondolom sikerrel is jártunk, hiszen évről évre színesebb a programsorozat, s egyre több embert vonz nemcsak Várpalotáról, hanem a térségből is – mondta el kérdésünkre Campanari-Talabér Márta.

A Sant’Elpidio a Mare városából származó Barbara Settembri mesterszakács is főzött a várpalotai rendezvény látogatóinak
Várpalota polgármestere megjegyezte, olasz tánccsoportok és zenekarok éppúgy érkeztek a településre, mint a gazdasági élet szereplői, de az olasz gasztronómiába is belekóstolhatnak a látogatók a Thury-várban rendezett programon. Ízletes sonkák, szalámik és sajtok mellett Barbara Settembri fiatal olasz mesterséf is főzött a látogatóknak. Várpalota olasz testvérvárosban, a Marche tartományban található Sant’Elpidio a Mare-ban működik a fiatal hölgy által vezetett étterem, s színvonalát jól példázza, hogy a Bibenda című neves kalauz a 2017-es esztendőben az ország legjobbjának választotta.

Bede Róbert mesterszakács sült zöldségsalátát és rizottót készített bemutatóján a Thury-várban
Ha már gasztronómia, egy főzőshow erejéig a televíziós műsorokból jól ismert mesterszakács, Bede Róbert is ellátogatott a hétvégén a Thury-várba. – Észak- és Dél-Olaszországból származó ételekkel is készültem a bemutatóra. Az egyik egy szicíliai eredetű sült zöldségsaláta, a caponata, míg a másik egy klasszikus sáfrányos rizottó, ami számomra az olasz konyha leginkább kedvelt fogása, noha az itáliai gasztronómiáról a legtöbb embernek a pizza és a különböző tésztaételek ugranak be elsőként. Ezen is szerettem volna változtatni valamelyest – mondta el Bede Róbert mesterszakács, aki a rendezvényteremben tartott főző bemutatóján a nézőközönségből is hívott ki vállalkozó kedvű látogatókat, hogy együtt készítsék el a talján ínyencségeket.

Egy Ferrari California és egy Lamborghini Huracán sportautót is kipróbálhattak a vállalkozó kedvűek a IV. Olasz Napokon
Közben a vár előtt két vérbeli olasz sportautót, egy Ferrari Calforniát és egy Lamborghini Huracánt is megcsodálhattak a vendégek, s a vállalkozó kedvű sofőrök egy-egy köre is elvihették a négykerekű autócsodákat. Ha mindez nem lett volna elég, a vár folyosóján Petres Gyula országos szinten egyedülálló Ferrari makett gyűjteményét is megtekinthették a legendás olasz autómárka kedvelői, míg a magyarországi Alfa Romeo Club szintén Várpalotán tartotta évadnyitó találkozóját a hétvégén.