Csapatépítő nap a Thuri György Gimnáziumban

Tuti a Thuri! címmel immár harmadik éve rendhagyó IKSZ (Iskolai Közösségi Szolgálat) és EKOP (Erősségközpontú Oktatási Program) csapatépítő napot szervezett az elsősavató után a kilencedik évfolyamos diákok számára a Thuri György Gimnázium.

Munkában a Thuri gimnázium kilencedik évfolyamos diákjai
A 9/Ny és a 9.B osztályok tanulói az országos erősségközpontú oktatási program nyolc thuris pedagógusának jóvoltából, valamint Bakonyi Borbála, az iskolai közösségi szolgálat koordinátora szervezésében tréning jellegű játékokban, IKSZ, EKOP és DÖK (Diákönkormányzat) tájékoztatókon, valamint kreatív, önismereti és csapatépítő feladatokban vehettek részt a nap folyamán.
– Az iskolai időtöltést kiegészítettük hét együttműködő szervezetben végzett konkrét tevékenységgel, hogy mindenki kipróbálhassa magát a gyakorlatban is. Az intézmények környezetének szépítésében, rendbe tételében segédkeztünk, miközben jól szórakoztunk. Köszönjük a bennünket fogadó általános iskolák és óvodák közreműködését – mondta el lapunknak Bakonyi Borbála.