Bulizene karácsonyi hangulatban

A Funthomas Band adott rendhagyó, karácsonyi hangulatú koncertet advent harmadik vasárnapján a Thury-vár udvarán.

Fergeteges hangulatú karácsonyi koncertet adott a Funthomas Band
A város ismert és népszerű bulizenekara ezúttal a megszokottól eltérő koncerttel készült. A Kaszás Gábor basszusgitáros vezette zenészek alkalomhoz illő öltözéke mellett a kiválasztott dalok között is több volt a karácsonyhoz köthető szerzemény, a várudvarra kilátogató közönség legnagyobb örömére. A jó hangulatú bulin a táncoslábú várpalotaiak együtt énekelték a jól ismert slágereket Kiss Dániel énekessel, de az ütőhangszereknél Zugor Balázst is felfedezhették.

Zugor Balázs alpolgármester gyújtotta meg a harmadik gyertyát a város adventi koszorúján
Várpalota alpolgármestere egyébként a város adventi koszorújának harmadik gyertyáját is meggyújtotta az ünnepi díszbe öltöztetett várudvaron, ahol ezúttal is gőzölgő teával, forralt borral, no meg ízletes kürtőskaláccsal a kézben hallgathatták a koncertet a megjelentek.
Ami az adventi időszak további programjait illeti, december 23-án 15 órától az inotai faluházba Kautzky Armand Karácsonyi álom című produkciója miatt lesz érdemes ellátogatni, míg az adventi programsorozat december 23-án 17 órától a varázslatos hangú Takács Nikolas koncertjével zárul a várudvarban.