Bajnoki címekkel tért haza a Főnix Dojo

Két versenyen, Budapesten és Dunaszerdahelyen is sikerrel szerepeltek a közelmúltban a várpalotai Főnix Dojo kyokushin karate sportolói.
A Kovács Kata Zsófia Emlékversenyt október végén immár második alkalommal rendezték meg a szlovákiai Dunaszerdahelyen. A másfél éve fiatalon, tragikus hirtelenséggel elhunyt karatés emlékére szervezett megmérettetésen 3 ország 21 klubjából összesen 264 versenyző lépett pástra.
A várpalotai Főnix Dojo 11 karatékával és 4 bíróval vett részt az emlékversenyen. A viadalon a kezdők és haladó karatékák külön csoportokban mérhették össze tudásukat. Így ez remek alkalom volt a gyakorlásra és a felkészülésre. Erre szükség is volt, hiszen november 18-án ismét egy fontos pontszerző eseményre, Debrecenbe utazik a várpalotai csapat.
A versenyen várpalotai karatésok mellet részt vettek klubhoz tartozó lelkes és tehetséges harcosok Ősiből.
Ami az eredményeket illeti, Kis Mónika, Ludszky Tamás, Nasta Marcell és Dóra Imre Dominik aranyérmet szerzett, Egyed Zétény ezüstéremmel térhetett haza, míg Nasta Roland, Reindl Erik, Marton Zsolt Sülyi Luca, Pilka Szabolcs, Bozóky Mátyás és Müller Botond a dobogó harmadik fokára állhatott fel Dunaszerdahelyen.
Szintén október végén tartották Budapesten a Magyar Karate Szakszövetség Utánpótlás Össz-Knockdown Magyar Bajnokságát 14 szervezet, 57 egyesület, 400 versenyzőjének részvételével.
Bátran kijelenthetjük, hogy a Főnix Dojo karatékái ismét taroltak, hiszen három magyar bajnoki címet és több dobogós helyezést is szereztek, elérve ezzel a klub eddigi legjobb eredményét. A rendezvény kiemelt, pontszerző verseny volt. Így az elért eredmények ismét sok pontot hoztak a jelenleg is az országos ranglista 9. helyén álló várpalotai klubnak.
Elsőként Kis Mónika lépett a küzdőtérre, gyermek I. kategóriában. Magabiztosan, ipponnal győzte le mindegyik ellenfelét.
Ludszky Tamásnak (gyermek II.) az első mérkőzése volt a legnehezebb. A mezőny egyik legtehetségesebb versenyzőjével került össze. A mérkőzés nagyon szoros volt, végig fej-fej mellett haladtak. A küzdelem végéhez közeledve Tomi egyre magabiztosabbá vált és legyőzte ellenfelét. Ez a csata a kategória döntőjének is megfelelt volna, hiszen többi ellenfelét meggyőzően, szinte könnyedén verte Tamás.
Balogh Botond a serdülők között indult. Boti szerencsére most is jó formában volt. A mérkőzéseken végig ő irányított, ellenfeleit szinte alig engedte ponthoz jutni.
Vancsek Dávid a juniorok között lépett pástra. Első küzdelmében egy válogatott kerettaggal került össze, aki indult a korosztályos Európa bajnokságon is. Előzetes ugyan félve várta a mérkőzést a csapat, ám nagyon bíztak Dávid felkészültségében. Nem is okozott csalódást. Jól mozgott és egy szép rúgással előnyhöz jutott. Ezt a mérkőzés végéig meg is tartotta és győzött. Dávidot végül a döntőben egyik jó barátja állította meg, aki még nála is jobb formában volt.
A bronzérmesek, Leitner Petra, Nasta Roland és Körmendi Adrián mérkőzésein voltak a jövőre nézve bíztató jelek. Mindegyik versenyzőn látszik a fejlődés, értékelt kérdésünkre Vancsek Ferenc, a Főnix Dojo egyik edzője.
Összességében a magyar bajnokságon a várpalotai klub tíz indulója hét érmet szerzett. Kis Mónika, Ludszky Tamás és Balogh Botond arany-, Vancsek Dávid ezüst-, míg Nasta Roland, Leitner Petra és Körmendi Adrián bronzéremmel térhetett haza. Dicséretet érdemel még becsületes helytállásáért Mórocz Szonja, Tamás Marcell és Burján Hédi is.