Akcióban a katonák mentőcsapata

Európa egyik legkomplexebb mentési megmérettetésén vett részt az MH Bakony Harckiképző Központ három főből álló mentőcsapata. A katonák negyedik helyen végeztek az országos mentési verseny társszervek kategóriájában a zánkai Erzsébet-táborban.
– Mentsünk együtt életet! Csak együtt lehetünk sikeresek! – hangsúlyozta a rendezvényen dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. A rendezvényen a mentőszolgálatok kivonuló és irodai dolgozói, orvostanhallgatók, mentőtisztek, valamint a társszervek is képviseltették magukat egy-egy csapattal.

Szakértők előtt bizonyították tudásukat az MH Bakony Harckiképző Központ katonái
Társszervek kategóriában képviseltette magát a rendőrség, a katasztrófavédelem és a Magyar Honvédség több csapata is. A szervezés egyik célja a társszervek hatékony és harmonikus együttműködése volt. Nyolc állomáson álltak helyt a mentőcsapatok, valamint összemérhették rátermettségüket különböző ügyességi és szituációs feladatokban. A próbatételek főként az életmentő technikák szakszerű és hatékony alkalmazására irányultak, valamint a csapatmunka összhangjára.
A megmérettetés jó hangulatú eredményhirdetéssel zárult, ahol kiderült, a várpalotai katonák alkotta csapat az előkelő negyedik helyen zárta a rangos megmérettetést.