A teljesítmények elismerése
Várpalota adott otthont múlt hétvégén az első Táncmajálisnak. A minősítő nyílt táncversenyt a veszprémi székhelyű Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió rendezte meg városunkban.
A versenyre egyesületek, alapítványok által működtetett tánccsoportok, művészeti iskolák és önszerveződéssel létrejött tánccsoportok jelentkezhettek. A megmérettetésen mindenki minősítést kapott. A szervezők a programmal a táncosokat szerették volna motiválni, illetve teljesítményüket elismerni.
– A verseny célja, hogy motiváljuk, elismerjük a gyermek és felnőtt versenyzők teljesítményét, kitartását és szorgalmát. Minősítő versenyünk célja, hogy mindenki elismerést szerezhessen. A versengés mégis sokféle kérdést vet fel bennünk, hiszen mindig van boldog és szomorú résztvevő is az eredményhirdetés után. A győzelem és a vereség a verseny velejárója, akkor képesek leszünk másként kezelni ezeket a dolgokat. A vereség nem feltétlenül kudarc. Akárhogy is történik, az lebegjen a szemünk előtt versenyzőként, szülőként, tanárként egyaránt, hogy mindig van hová fejlődni. Aki egy kudarcos versenyből tanulni fog és a hibajavításra fókuszál, az fejlődni fog – hangsúlyozta köszöntőjében dr. Kiszelyné Czibik Tünde a művészeti stúdió vezetője.
A Jó Szerencsét Művelődési Központ színpadán, a szakmai zsűri előtt, összesen négy korcsoportban mutathatták be koreográfiáikat a táncosok. Az ítészt Halas Adelaida, a Veszprémi Petőfi Színház színművésze, Mihály Beatrix, a budapesti Developpé Balett alapítója és vezetője, valamint Paál Krisztina, a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskola nívódíjas balettmester tanára alkották.
Az alapítványként működő mozgásművészeti stúdiónak több településen is vannak csoportjai. A szombati nyílt minősítő táncversenyt a várpalotai együttes produkciója nyitotta meg.
A kora estig tartó program eredményhirdetéssel zárult, mely után a legjobbnak bizonyuló formáció a Táncmajális győztese kupával térhetett haza, de természetesen senki nem távozott üres kézzel.