A tánc erejével minden nehézség megoldható

Tánccal, dobbal, a Föld erejével címmel tartott az észak-amerikai őslakosok élő hagyományait bemutató előadást Pesovár Anna a közelmúltban a Thury-várban.
Pesovár Anna férjével 30 évig élt és dolgozott Torontóban, Kanadában. Bejárták a város melletti területeket, később pedig Ottawa környékét is. Ott ismerkedtek meg az őslakosok kultúrájával. Ezt mutatta be Várpalotán videóvetítésekkel fűszerezett előadásában.
– A táncuk és a zenéjük által jól meg lehet ismerni a spritualitásra építő kultúrájukat, s hagyományaikat, amelyeket büszkén őriznek – hangsúlyozta az előadó a Csíky Iván Utazók Klubja és a Várpalotai Objektív Fotóklub közös rendezvényén.
– Az összejöveteleik tulajdonképpen szertartások, amelyeken azonban kívülállók is részt vehetnek. Az ilyen eseményeken a régről megmaradt hagyomány és az új együtt van jelen, tehát a kor, a körülmények és a benne résztvevő emberek alakítják – mondta el Pesovár Anna, aki szerint több kapcsolódási pont van az észak-amerikaiak és akár a magyarok hagyományai között, ilyen például a rituális jellegű körtánc.
Kiemelte: az észak-amerikaiak azt tartják, hogy ezeken az összejöveteleken az e világon és a túlvilágon élők egyaránt részt vesznek, így az ősök is jelen vannak a szertartásokon. A rituálék összegyűjtik a jó energiákat és összetartják a családokat, a tánc erejével pedig minden nehézség megoldható. A várpalotai előadáson az érdeklődők különböző táncos összejövetelekről is láthattak felvételeket.
Fotók: Kavecz Edina