A reformáció képekben

A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából nyílt rendhagyó fotókiállítása a napokban Varga Józsefnek a Pétfürdői Közösségi Házban.
A Pétfürdőn élő Varga József, vagy ahogyan sokan ismerik, Jagger évtizedek óta foglalkozik fotózással, az elmúlt években is több színvonalas kiállításon láthatták felvételeit a fotográfia iránt érdeklődők. – Ezúttal a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából a Pétfürdő Értékei Alapítvány kérte fel egy rendhagyó fotósorozat elkészítésére. Nem volt könnyű dolga, hiszen az volt a kérésünk, hogy a környék puritán, szerényen díszített református templomait fotózza úgy, hogy abból kiállítást lehessen szervezni. Varga József kiválóan oldotta meg a feladatot, közel száz fotót készített, ebből született meg a falon látható összeállítás. Négy helyszínen, a berhidai, a várpalotai és az inotai református templomban, valamint a pétfürdői imaházban születtek meg a felvételek – mondta el az ünnepélyes megnyitón Budai László. A Pétfürdő Értékei Alapítvány elnöke hozzátette, az alkotó fotói olyan részletekre hívják fel a figyelmünket, melyeket talán nem veszünk észre, ha ezekbe a templomokba bemegyünk.
Varga József a berhidai, a várpalotai és az inotai református templomban, valamint a pétfürdői imaházban készített különleges felvételeket
A folytatásban Vass Vivien és Lakatos Georgina, a berhidai Ady Endre Általános Iskola diákjai szavaltak el az alkalomhoz illő verseket, majd Lukátsné Orovicz Piroska református lelkész beszélt a reformáció történetéről és ajánlotta a közösségi ház emeleti termét megtöltő közönség figyelmébe a tárlatot. A reformáció esetében sokkal többről van szó, mint egy vagy több új vallás létrejöttéről. Óriási hatással volt a társadalomra. Az, hogy milyen a mai világ, a szociális helyzet, a kultúra, a művelődés vagy épp a nők helyzete, az bizony 1517-ben Wittenbergben kezdődött el – hangsúlyozta a református lelkész. Varga József a Reformáció képekben című kiállítása április 3-ig tekinthető meg a Pétfürdői Közösségi Házban.