A Rákóczi telepen indult idén is a báli szezon

Idén is a Rákóczi Telepi Tagiskolában rendezett farsangi bál nyitotta meg a báli szezont Várpalotán az elmúlt hétvégén.
– A huszonegyedik bál idén is komoly összefogás révén valósult meg – hangsúlyozta köszöntőjében a tanintézmény vezetője, Pintér-Simon Ágnes. A szombati rendezvényre ezúttal közel háromszázan látogattak el, s tapsoltak a Cserregő Néptáncegyüttes produkciójának, akik a szezon első bálját a palotással nyitották meg. Az est folyamán a művészeti együttes somogyi táncokat is bemutatott, Tóth Julianna pedig egy tardosi népdalcsokorral kedveskedett a vendégeknek.
– Nagyon örülök annak, hogy idén a Cserregő Néptáncegyüttes vállalta a fellépést, hiszen régi vágyunk volt, hogy a bálunkat a palotással kezdjük el. Az idei egyébként már a huszonegyedik bálunk. A szervezését már októberben elkezdjük. Az iskola, illetve a szülői munkaközösség minden hónapban kétszer összeül, s együtt tervezzük és szervezzük a rendezvényt. Nem tudunk eléggé hálásak lenni a szülőknek, a csodaszép díszletek, az elegáns körítés mind a felajánlásoknak köszönhető – mondta el kérdésünkre a szervezők nevében Árvai Gyula Ottóné.
A Rákóczi Telepi Tagiskola pedagógusa hozzátette, minden évben népszerű a tombolasorsolás, amelyre a szülők mellett a palotai vállalkozók is ajánlanak fel különböző ajándékcsomagokat. Szintén a szülők készítenek finom süteményeket és pogácsákat, amelyeket árusítunk a rendezvényen. Mindezek bevétele az iskola alapítványának számlájára kerül, amelyből a diákok színházbérletét, utazásokat és táborokat tudnak támogatni. A folytatásban – a hangulatos vacsorát követően – Kalmár János szolgáltatta hajnalig a talpalávalót a bálozóknak a tagiskola tornacsarnokában.
Fotók: Pintér László