Együtt lenni jó

A hagyományokhoz híven idén is megtartották a családi délutánt az Inotai Tagiskolában. A rendezvényt eredetileg pár héttel korábbra tervezték a szervezők, viszont az időjárás közbeszólt.

Jó hangulatban telt a családi nap Inotán
– Ez a nap a családokról szól, mely már több mint tizenöt éve hagyomány az intézményünkben. Megragadunk minden alkalmat, hogy együtt tölthessünk és megmutassuk a hasznos szabadidő eltöltés formáit a családoknak – hangoztatta köszöntőjében Holdosiné Varga Zsuzsanna tagintézmény-vezető.
A programot és a játékokat az alapján válogatták össze, hogy mindenki megtalálja a kedvéhez valót. Az intézmény diákjai a közös testmozgást követően, osztályonként különböző versenyekben vettek részt, ahol főként ügyességi feladatokat kellett megoldaniuk. Természetesen a játékra is maradt idő. Volt többek között ugrálóvár, szumó és rodeó bika is.
– Ezeket az alkalmakat mindig az egészséges életmód jegyében szervezzük meg, ezáltal különböző egészségügyi szűréseken vehettek részt a szülők. Testzsír mérés, látás, vérnyomás és egyéb védőnők által végezhető vizsgálatra vártuk az érdeklődőket. Illetve, referencia iskola szeretnénk lenni elsősegélynyújtás témakörben. Erre van egy szakképzett pedagógusunk, így az újraélesztést is gyakorolhatták a jelenlévők gyermekek és felnőttek is egy ambu baba segítségével.
A délután rendhagyó módon egy tábortűzzel ért véget, melyhez a hangulatot Dávid Roland zenés műsora biztosította.